Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Eladják a Magyar Turisztikai Holdingot

2011. augusztus 3. 9:51 // Forrás: MTI
Az SCD Csoport eladja a Balaton-fejlesztési Programot, a FlyBalaton repülőteret, valamint a Magyar Turisztikai Holding Zrt.-t. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Jászai Gellért elnök vezetésével működő ingatlanfejlesztő és befektető cégcsoport keddi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Magyar Turisztikai Holdingot egy magyarországi befektetőcsoport vásárolja meg, amelyet a Turisztika Hungária Kft. képvisel.

Ugyanakkor a létesítmények üzemeltetését továbbra is a Jászai Gellért tulajdonában maradó és általa elnökölt tóparti szállásadó vállalat, a Balatontourist Zrt. végzi - olvasható a közleményben.

A magyarországi turizmus-fejlesztés három-öt éves távlatban továbbra is jó lehetőség, ezért döntöttek úgy, hogy az idegenforgalmi portfólió értékesítik ugyan, de az üzemeltetését folytatják - mondta Jászai Gellért az MTI-nek.

Hozzátette: az SCD ugyanakkor turisztikai portfóliójának átalakítása után tőzsdei bevezetésének előkészítésére, valamint budapesti fejlesztéseinek folytatására koncentrál.

A közlemény szerint már jövőre bevezethetik társaságuk, az SCD REIT papírjait a budapesti börzére. A budapesti fejlesztésekkel kapcsolatban megjegyzik: a pasaréti Akadémia Parkban megvalósuló irodafejlesztések első üteme augusztusban zárul, és a projekt második ütemének indításához is előrehaladott bérlői tárgyalásokat folytatnak.

Az SCD Csoport 2003-ban a balatoni szállásadó vállalatok akvizíciójával indította útjára turisztikai befektetéseit, amely a balatoni kempingekkel, a Balaton-fejlesztési Programmal és a FlyBalaton repülőtérrel együtt Magyarország meghatározó idegenforgalmi holdingja lett.

A Magyar Turisztikai Holding Zrt. tavaly decemberben alakult meg az SCD Group Zrt. idegenforgalmi portfóliójára alapozva, és a Hunguest Hotels Zrt. opciós jogának megszerzésével. Megalakulásakor mintegy 50 milliárd forintra becsült vagyonnal rendelkezett, és a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált vendégéjszakák mintegy 10 százalékát tudhatta magáénak.

vehir.hu
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. ma 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. ma 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. ma 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.