Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Így részesülhetünk az 1 százalékból

2011. augusztus 4. 16:34 // Forrás: NAV megyei igazgatóság
Szeptember 1-jéig a szervezet székhely címére kiküldött levélben értesíti a kedvezményezetteket a magánszemélyek által javukra felajánlott adó összegéről. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az adóhatóság tájékoztató levele részletesen tartalmazza idén is a kedvezményezetté válás feltételeit. Azon alapítványoknak, közalapítványoknak, egyesületeknek, amelyek az elmúlt években már részesültek a személyi jövedelemadó 1 – 1 százalékából, az idei évben is hasonló módon kell eljárniuk abból a célból, hogy megkaphassák a részükre felajánlott adományokat, nevezetesen ki kell tölteniük a kizárólag internetről letölthető 1137A. elnevezésű adatlapot, és valamennyi törvényi feltétel megléte vonatkozásában továbbra is elegendő a szükséges nyilatkozatok megtétele.

Az adatlap továbbítása történhet elektronikusan vagy postai úton is, illetve személyesen benyújtható a veszprémi ügyfélszolgálaton. Az elektronikus úton történő küldés feltétele az okmányirodai regisztráció, illetve az ahhoz kapcsolódó adóhatósági bejelentés megléte. Az elektronikus beküldéssel kapcsolatos részletes információk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján találhatók, mely a világhálón a www.nav.gov.hu cím alatt érhetők el.

Az újonnan jelentkező egyesületek, alapítványok esetében a kedvezményezetté válás egyik legfontosabb feltétele, hogy 2008. december 31-ig jogerőre emelkedett megyei bírósági bejegyzéssel rendelkezzenek, míg a közalapítványok esetében elegendő, ha jogerős megyei bírósági bejegyzésük 2009. december 31-e előtti. Az adatlap teljes körű kitöltésén túlmenően az új kedvezményezetteknek csatolniuk kell alapszabályukat, alapító okiratukat illetve a jogerős bejegyzésüket tartalmazó megyei bírósági végzés másolati példányát.

Továbbra is fontos elbírálási szempont, hogy az adományért jelentkező civil szervezet az esetlegesen fennálló köztartozását legkésőbb 2011. augusztus 1-ig haladéktalanul rendezze, illetve a későbbiekben esedékessé váló tartozását késedelem nélkül, határidőben fizesse meg. Amennyiben a tartozás azonnali pénzügyi rendezésére nincs lehetőség, fizetési halasztás vagy részletfizetés kérhető az adóhatóságtól, melynek engedélyezése esetén nyilatkozhat a kedvezményezett az adatlap megfelelő rovatában köztartozása nemlegessége vonatkozásában.

Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy felhívásunk kézhezvételét követő 30 napon belül nyújthatók be az adatlapok, azonban aki ezen benyújtási határidőt elmulasztotta, az adatlap benyújtásával együtt igazolási kérelmet terjeszthet elő, melyben késedelmének körülményeiről kell beszámolnia az adóhatóság felé.

Késedelem esetén, igazolási kérelem nélkül is utalható a kedvezményezett részére felajánlott adó összege, ha a társadalmi szervezet az adatlap megfelelő rovatában nyilatkozik arról, hogy alapvető céljának elérését súlyosan veszélyeztetné a rendelkezett összeg átutalásának meghiúsulása.

 

NAV
Veszprém Megyei Adóigazgatósága

vehir.hu
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. tegnap 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. tegnap 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.