Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Jó példa

2011. augusztus 5. 19:04
Dr. Fülöp Erik Tiszavasvári polgármestere, a helyi csendőrség újjászervezője lakossági fórumot tartott Veszprémben augusztus 5-én.

Fülöp Erik a fórum előtti sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy egy város és egy ország vezetése kapcsán kétféle intézkedéscsoporttal lehet találkozni: az egyik azokat a döntéseket öleli fel, amihez csak bátorság és elszántság kell; másrészt vannak olyan horderejű kérdéskörök, ami nem csak egy ember mentalitásán múlik.

– Mind a két döntési körrel elég sokszor találkozunk, én is kivehettem a részemet mindkettő intézkedési csoportból. A legnagyobb port kavaró döntésünk talán a csendőrség felállítása volt. A szükségességét és létjogosultságát senki nem vitatja, egyedül az elnevezés az, ami sokaknak szúrja a szemét. Ez egy olyan szervezet, amely majdnem 100 éven keresztül kitűnően tudott működni, szép és jó hagyományai vannak. Olyan országokban, ahol a rendőrség erőtlen, duális rendben működik egy másik szervezet is: ez a csendőrség – mondta el Tiszavasvári polgármestere.

A település vezetése más területen is példát mutatott, hiszen a képviselőtestület tagjai lemondtak tiszteletdíjukról a település javára, valamint a polgármester és az alpolgármester juttatása is elmarad az előző évekétől.

A munkahelyteremtésben is látványos eredményeket tudnak felmutatni, mivel a napokban kapott építési engedélyt egy olyan beruházó, aki nagyjából 150-200 munkahelyet tud teremteni.

– Szerettük volna elérni a közmunka program hasznos felhasználását is. A korábbi években 560 ember dolgozott közmunkaprogramon belül, szinte 100 százalékos volt a foglalkoztatás. Hibás volt azonban, hogy nem eredményt előállító munkára alkalmazták az embereket, nem volt értéke az általuk elvégzett munkának. Ezen szerettünk volna gyökeresen változtatni, önkormányzati földeken mintagazdaságot szerettünk volna létrehozni. Sajnos a közmunkaprogram mostani szétszabdalása, széttördelése után minimális szinten csak néhány embert tudtunk foglalkoztatni, 38 főre kaptunk engedélyt. Bízom benne, hogy változhat ez a fajta rendszer – emelte ki Fülöp Erik.

A Városi Művelődési Központban tartott fórumon is többek között ezeket a kérdéseket vitatták meg az érdeklődőkkel. A megyében még több településre ellátogat dr. Fülöp Erik, hogy tapasztalatokat cseréljen az ottani városvezetéssel, lakosokkal.

Janni Anikó
Janni Anikó
további cikkek
A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa közélet A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott. tegnap 23:38 A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. tegnap 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. tegnap 10:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.