Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A legfontosabb feladatokról egyeztettek

2011. augusztus 5. 19:37 // Forrás: MTI
A miniszterelnök elégedett a közigazgatási tárca elmúlt egy éves munkájával, és nem tervez a közeljövőben átalakításokat az apparátusban. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Így összegezte Navracsics Tibor a kormányfővel pénteken, Alcsútdobozon folytatott négyszemközti találkozóján elhangzottakat az MTI-nek.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetője elmondta, hogy Orbán Viktorral a következő fél év feladatairól is beszéltek. Így a belpolitikán kívül megvitatták az euróövezet, a világgazdaság és az egyre bizonytalanabbá váló nemzetközi környezet kapcsán felmerülő teendőket, amelyek adott esetben a közigazgatást is gyors reagálásra késztethetik a nemzetgazdaság, illetve a lakosság védelme érdekében az esetleges kedvezőtlen nemzetközi fordulatokkal szemben.

A miniszter a megbeszélésről azt is kiemelte: kitértek a romastratégiából adódó következő lépésekre, illetve a nemzetiségiekkel, egyházakkal, civil szervezetekkel kapcsolatos kérdésekre is. Az egyik legnagyobb soron lévő feladat a járások kialakítása – mutatott rá. „A terv szerint augusztus végéig a feladatok sorrendjét terjeszti a tárca a kormány elé, és ősszel szeretnénk megnyitni a járásokról szóló vitát, ami részben politikai, részben közigazgatási egyeztetést jelent” – mondta a miniszter. Hozzátette, a most körvonalazódó elképzelés alapján valahol 160-180 körül alakul majd a járások száma, az egyéni választókerületek száma, amennyiben a vegyes rendszer megmarad, ennél kevesebb lesz.

Jó lenne, ha a járási és a választókerületi határok valahogy egymásra épülnének – fejtette ki Navracsics Tibor. Orbán Viktor szeptemberig valamennyi tárca vezetőjével találkozik négyszemközt az elmúlt év értékelése és a kormány előtt álló feladatok megvitatása céljából. Az igazságügyi miniszter volt az első e sorban.

vehir.hu
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. tegnap 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. tegnap 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.