Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Százhatvan járás lesz Magyarországon?

2011. augusztus 5. 19:38 // Forrás: MNO
Két változat is készült a kormány számára a járások újbóli bevezetésével kapcsolatban – tudta meg a Magyar Nemzet. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az esélyesebb forgatókönyv szerint 2013-tól 160 járás lesz Magyarországon. Lapunk információja szerint a kormány szerdai ülésén napirendre került egy, a járásrendszer újbóli bevezetésével kapcsolatos jelentés is. Úgy tudjuk, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban (KIM) két változat készült: az egyik szerint 160, a másik alapján 220 járás lenne Magyarországon. A kabinet ülésének egyik résztvevője a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, hogy „jelen állás szerint a kormány az első változatot támogatja, így valószínűleg 160, esetleg 180 járást alakítunk majd ki 2013-tól”.
 

vehir.hu
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. tegnap 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. tegnap 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.