Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Lezárult a társadalmi párbeszéd

2011. augusztus 6. 18:10 // Forrás: kormany.hu
Mihalovics Péter, az ifjúságpolitikáért felelős miniszteri biztos eredményesen fejezte be az Új Nemzedék Jövőjéért című vitairatot ismertető országjáró körútját. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A cél az, hogy olyan Magyarország jöjjön létre, ahol az ifjúság szívesen él, dolgozik és alapít családot. Hét városba és három fesztiválra látogatott el, több mint 300 szervezettel és közel ezer emberrel találkozott. Ennek eredményeként az egyes régiókban élő fiatalok, szervezetek, érdekvédelmi csoportok első kézből ismerhették meg a vitairatot, és közvetlenül mondhatták el véleményeiket, észrevételeiket. A társadalmi párbeszéd lezárultával a kormány ifjúságpolitikai stratégiaalkotásának utolsó fázisa kezdődik meg.

Szakmai partnerek segítségével összegzik a javaslatokat, észrevételeket. Október közepéig elkészül a végleges, konkrét programokat, megoldási terveket tartalmazó javaslatcsomag. Ennek egyik elsődleges feladata, hogy a fiatalokkal együttműködve olyan Magyarország jöjjön létre, ahol az ifjúság szívesen él, dolgozik és alapít családot. Az országjárás során gyűjtött tapasztalatok, vélemények elérhetők és véleményezhetők a vitairat weboldalán, a www.ujnemzedek.hu-n.
 

vehir.hu
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. tegnap 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. tegnap 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.