Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 16. Henrietta
Veszprém
9°C
2026. március 16. Henrietta
Veszprém
9°C

Tűz a pincekocsmában

2011. augusztus 11. 10:36 // Forrás: Magyar Hírlap
Tűz ütött ki kedden éjszaka egy veszprémi szórakozóhelyen, ám szerencsére nem történt tragédia, mivel a lángok zárás után csaptak fel a bárpult mögött.

A tűzoltóknak azonban meggyűlt a bajuk az oltással, szinte napra pontosan öt évvel az­után, hogy három tűzoltó meghalt a műegyetemi lőtértűzben. Fővárosi kollégáikat az eset után speciális felszereléssel látták el, ám a vidéki tűzoltóságok továbbra is korszerűtlen eszközökkel kénytelenek végezni munkájukat.

A szomszédos éjjel-nappali üzlet alkalmazottja vette észre, hogy füst ömlik ki a veszprémi Grand Canyon pincesöröző bejárati ajtaján, s azonnal hívta a tűzoltókat, akik feszítővassal törtek be az épületbe. Bemenni azonban csak négykézláb tudtak a zárt helyiséget beterítő füsttenger miatt. „Kollégáim semmit sem láttak a fekete kormos füstben. Négykézlábra ereszkedve, kötél mentén jutottak be, és hőkamera segítségével derítették fel a lángoló részeket, így sikerült időben eloltani a tüzet” – mondta kérdésünkre a veszprémi tűzoltóparancsnok-helyettes. Jakab Tamás szerint tragédia is történhetett volna, hiszen a söröző egész belseje fával van burkolva. A lángok azért nem terjedtek tovább, mert zárás után a szellőzők is el voltak zárva. Az egyetlen ajtó zárva volt, így a tűz nem jutott elegendő oxigénhez. Az üzletvezetőtől megtudtuk, hogy a fafelületeket olyan anyaggal is kezelték korábban, amely lassítja az égést. Több okból is szerencsés kimenetelűnek mondható a veszprémi tűz, a tűzoltók szerint könnyen kiéghetett volna az egész kocsma, sőt a mellette, illetve fölötte lévő üzletek sora is. „A tűz csak tíz-tizenkét négyzetméteren égett, de hatalmas korommal és füsttel járt. Minden olyan eszközre szüksége volt az oltásban részt vevő tizenkét tűzoltónak, amely ilyenkor az ő biztonságukat is szolgálja” – mondta Jakab Tamás. Mint megtudtuk, a veszprémi tűzoltóság minden autóján van elegendő légzőkészülék és oxigénpalack, amelyekhez riasztórendszer is tartozik. Ha a tűzoltó bajba kerül, egy gombot kell megnyomnia, s a készülék vijjogó hangot ad ki. Bajtársai ennek segítségével találnak rá a füstben, rossz látási viszonyok között. Ekkora füstben egyébként csak úgynevezett hőkamerával tudnak tájékozódni. Veszprémben ebből egy darab van, az sem a legkorszerűbb típusból. Öt évvel ezelőtt a Budapesti Műszaki Egyetem lőterén ütött ki tűz, a központi épület pincéjében, és a füstben három tűzoltó életét veszítette, hét pedig füstmérgezést kapott. Miként arról beszámoltunk, a tűzoltók hétfőn felvonulással, koszorúzással és gyertyagyújtással emlékeztek meg az elhunytakról.

A tragédiát követően a fővárosi tűzoltók olyan speciális eszközöket kaptak, amelyek folyamatosan mérik a nyomást a légzőkészülékben és a palackban az oxigén mennyiségét. A veszprémi tűzoltóparancsnok-helyettes azt mondta, nem tud róla, hogy lenne olyan vidéki tűzoltóság, amely kapott a korszerű eszközökből. Egy hasonló tűznél arra pedig sem idő, sem lehetőség nincs, hogy kölcsönkérjék a fővárosiak eszközeit.

vehir.hu
további cikkek
Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton közélet Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zárult az állatvédő civil szervezetek támogatását célzó, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat. Az idei év januárjában meghirdetett felhívás eredményeként 472 állatvédő civil szervezet részesül állami támogatásban, ami újabb fontos lépés az állatvédelemben dolgozó civil közösségek megerősítésében – írta közleményében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos. ma 16:51 Navracsics Tibor úgy kapcsolta össze a vasárnapi két nagy nagyrendezvényt, hogy azt mégsem fertőzi a közbeszéd állapota Navracsics Tibor Navracsics Tibor úgy kapcsolta össze a vasárnapi két nagy nagyrendezvényt, hogy azt mégsem fertőzi a közbeszéd állapota Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Facebookra feltöltött videójában a vasárnapi fideszes Békemenet és tiszás Nemzeti Menet kapcsán osztott meg egy érdekes gondolatot, amelyben sikerült politikailag úgy összekapcsolni a két eseményt, hogy abban mégsem jelenik meg a két nagytábor közötti zsigeri ellentét. ma 15:03 A vizek tisztaságáért működött együtt partnereivel a Pannon Egyetem Pannon Egyetem A vizek tisztaságáért működött együtt partnereivel a Pannon Egyetem Sikeresen befejeződött a „Költséghatékony adszorbensek és vízszűrő töltetek kifejlesztése kockázatos gyógyszermaradványokra” című, 2020-1.1.2-PIACI-KFI-2021-00309 azonosítószámú projekt. ma 10:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.