Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Élelmiszer-vállalkozó adatszolgáltatás

2011. augusztus 12. 12:03 // Forrás: Veszprém Megyei Kormányhivatal
Tavaly nyáron lépett hatályba az élelmiszer-előállítással és –forgalmazással kapcsolatos adatszolgáltatásról és nyomonkövethetőségről szóló rendelet. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A rendelet kimondja, hogy harmadik országból vagy tagállamok közötti kereskedelemből származó élelmiszer esetén, ha az élelmiszer-vállalkozó első magyarországi tárolási helyet üzemeltet (beleértve a bértárolást is), akkor be kell jelentenie tevékenységét, továbbá a tárolási helyre beérkező szállítmányokról nyilvántartást kell vezetnie, valamint a fogyaszthatósági vagy minőség-megőrzési időt követő egy évig meg kell őriznie a termék nyomonkövethetőségét biztosító dokumentumokat (számla, szállítólevél).

A bejelentést az elsődleges termelésből származó, növényi eredetű alaptermék esetében a tárolási hely szerint illetékes Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságához kell megtenni.
További adatszolgáltatási kötelezettség, hogy a rendelet mellékletében meghatározott, élelmiszerbiztonsági szempontból kiemelt kockázatú élelmiszer tételek várható érkezése előtt 2 munkanappal be kell jelenteni a szállítmányt (bejelentésben szerepelnie kell: jelentést tevő élelmiszer vállalkozás neve, székhelye; az első magyarországi tárolási hely; az élelmiszer megnevezése; a beérkező szállítmány mennyisége; a jelentési időszak szerinti beszerzési ár; a származás hely). Ez az adatszolgáltatás az elsődleges termelésből származó, növényi eredetű alaptermék esetén a 20 tonna feletti szállítmányokra vonatkozik és a tárolási hely szerint illetékes Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságához kell megküldeni.

A rendelet mellékletében nem szereplő (beleértve a 20 tonnánál kisebb tételeket), első magyarországi tárolási helyre érkezett tételekről minden hónap 10. napjáig, az előző hónapra vonatkozó szállítmányokról, összesítő jelentést kell küldeni az előzőekben említett adatszolgáltatásnak megfelelően.

A Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság az első magyarországi tárolási helyen ellenőrizheti az élelmiszerjog előírásainak való megfelelést, mintát is vehet, továbbá hiányosságok, szabálytalanságok esetén szankcionálhat.

Regisztráció

2011. július 14-én lépett hatályba a vidékfejlesztési miniszter rendelete, amely módosítja az élelmiszer-előállítás és forgalomba hozatal egyes élelmiszer-higiéniai feltételeiről és az élelmiszerek hatósági ellenőrzéséről szóló korábbi együttes rendeletet.

A módosítás szerint a friss zöldség és gyümölcs forgalomba hozatala során alapanyag-tárolási, tisztítási, osztályozási, előkészítési, gyártástechnológiai, csomagolási, jelölési, tárolási és szállítási tevékenységet kizárólag regisztrált élelmiszer-vállalkozó végezhet. Nem regisztrációköteles a kistermelői élelmiszer-termelés, előállítás és értékesítés feltételeiről szóló FVM rendelet hatálya alá tartozó élelmiszer-vállalkozó, ha a friss zöldség-gyümölcs forgalmazása az évi 20.000 kg-ot nem haladja meg, kivéve, ha nagybani piacon viszontértékesítőnek történő eladást végez.

A regisztráció céljából az élelmiszer-vállalkozó a tevékenység végzésének helye szerint illetékes megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságához köteles bejelentkezni. A nyilvántartásba vétel díjköteles, melynek a díja 4.000 Ft. A regisztrációs adatlap elérhető a Kormányablakban (Veszprém, Óvári Ferenc út 7.), illetve letölthető a Veszprém Megyei Kormányhivatal vagy a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal honlapjáról.

vehir.hu
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. tegnap 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. tegnap 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.