Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Devecseri emlékpark

2011. augusztus 13. 16:54 // Forrás: MTI
Elkezdődött Devecserben a vörösiszap-katasztrófa nyomán elbontott házak helyén megépülő nyolchektáros emlékpark tavainak kialakítása. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti egyik iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. Összességében egymillió köbméternyi vörösiszap öntött el három Veszprém megyei települést, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét, több mint százhúszan megsérültek.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közlése szerint Devecserben a bontási készenlét 98 százalékos, a 270 bontásra ítélt ingatlanból még öt áll.

Benkovics Zoltán parancsnok az MTI-nek elmondta, hogy az emlékpark építési területét a héten adták át a kivitelezőknek, akik szombaton kezdték a három, egyenként félhektáros vízfelületű látványtó kialakítását. Az emlékparkot a tervek szerint az iszapömlés egyéves évfordulóján avatják majd fel.

Az ÚKT irányítójának tájékoztatása szerint a héten folytatódott a kolontári halastó vizének átszivattyúzása, semlegesítése, ülepítése, valamint medrének teljes kotrása és a szennyezett anyag elszállítása. Devecser külterületén a Torna-patak és a Marcal folyó medrének kotrását és a szennyezett anyag deponálását végezték, illetve a Csigere-patak átereszeinek építése és az akadályozó növényzet kaszálása zajlott - tette hozzá.

Az OKF heti összefoglalója szerint augusztus 8-12. között összesen 1964 köbméter bontási törmeléket és 24.024 köbméter szennyezett anyagot szállítottak be a kijelölt lerakóhelyre. A közlemény szerint az ÚKT folytatta az állami kárenyhítésről szóló szerződések megkötését a károsultakkal, a héten hét készpénzes támogatási és két vállalkozói kárenyhítési szerződést kötöttek. Az önkormányzat újjáépítési csoportja egy pénzbeli és harminckét természetbeni támogatásról szóló szerződést kötött meg.

vehir.hu
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. tegnap 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. tegnap 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.