Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Augusztus 20.

2011. augusztus 18. 19:43
Gazdag programok várnak mindenkit az ünnepi hétvégén, nem érdemes otthon maradni. Szombaton este a Csík zenekar koncertezik a várban. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Augusztus 19-én, pénteken folklórparádéra invitálják a veszprémieket a várszínpadon. Este hét órától hagyományőrző zenészek, táncosok, énekesek lépnek a színpadra Erdélyből, Szászcsávásról és Szásznagyvesszősről. A műsor után táncház várja a kikapcsolódni vágyókat. De már délelőtt érdemes a belvárosba látogatni, 11 órakor ünnepli fennállásának 15. évfordulóját a Veszprémi Pantheon. A Tűztorony udvarán tartott megemlékezésen Brányi Mária alpolgármester mond köszöntőt, majd Fenyvesi Ferenc nyugalmazott igazgató szól a jelenlévőkhöz.

Szent István ünnepén 10 órakor indulnak a programok Zászlóanya fogadásával az Óváros téren a Veszprém-Cserháti Társaskör szervezésében. Dr. Márfi Gyula érsek 10.30 órakor celebrálja ünnep szentmiséjét a Szent Mihály székesegyházban. A Veszprém-Cserháti Társaskör kiállítása 12.15 órától tekinthető meg a városházán.

Délután fél háromtól a Kabóca Bábszínház szórakoztatja a legkisebbeket Csipkerózsika című produkciójával, 15 órától pedig családi délutánra invitálják az érdeklődőket a Dubniczay ház udvarára, ahol mesterség-bemutató, kézműves foglalkozás és gyermekeknek játszóház várja a betérőket.

A Városi Művelődési Központban 17 órától látható a TEÁTRUMFOTÓ alkotóinak kiállítása, amit Láng Tibor, a Bakony Fotóklub művészeti vezetője nyit meg.

Az esti programok 18.30 órakor kezdődnek a vár szabadtéri színpadán, ahol ünnepi beszédet mond dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, majd átadják a „Veszprém Tiszteletbeli Polgára” címet. Ezt követően a Veszprém Táncegyüttes Senior csoportjának ünnepi műsora zajlik a színpadon, 19.30 órától pedig a Csík zenekar koncertjére várnak mindenkit a szervezők.

A hagyományos tűzijáték 22 órakor kezdődik, de már előtte egy órával a Cool Miners Band garantálja a megfelelő hangulatot a hajnalig tartó utcabálhoz.

A programok sorozata vasárnap is folytatódik. 21-én este hattól Verbunkos Hangverseny zajlik a Piarista templomban.

Cseh Zoltán
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. tegnap 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. tegnap 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.