Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem kérhetnek díjat

2011. augusztus 21. 16:52 // Forrás: kormany.hu
Az árfolyamgát, mint az ötpontos otthonvédelmi akcióterv egyik eszköze egy hete lépett életbe, az adósok az év végig írásban kérhetik bankjuktól a bevezetését. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Újabb a bajba jutott lakáshiteleseket segítő intézkedésről született kormányzati döntés. Nem terhelhető az ügyfélre közjegyzői díj az árfolyamrögzítéssel járó hitelszerződés-módosításért, illetve az alapján tett tartozás elismerő nyilatkozatért. Ezek kiállítását, lebonyolítását az ügyfelek számára ingyenesen kell biztosítani.

A gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés és devizakölcsön-szerződésmódosítás, valamint az azok alapján tett egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat közjegyzői okiratba foglalásáért járó közjegyzői munkadíj és költségtérítés megfizetésére a hitelező pénzügyi intézmény (tehát a bank) köteles - írja elő a közigazgatási és igazságügyi miniszter hamarosan megjelenő rendelete.

Az ügyfelek számára „nulla forintos” közjegyzői díj előírásával a kormány egy újabb lehetséges terhet kíván levenni a bajba jutott devizahitelesekről, akiknek jelentős része két gyermeket nevelő család, ahogy az egy frissen végzett statisztikai jelentésből kiderül.

Az augusztus 12-én életbe lépett árfolyamrögzítéshez kapcsolódó gyűjtőszámla-hitel létesítés közjegyzői díjáról a kormány képviselői korábban szakmai szintű egyeztetést kezdeményezett a bankszövetség és az Magyar Országos Közjegyzői Kamara képviselőivel. A közjegyzők 10-20 ezer forintos közjegyzői díj megállapítását kérték, ezt a javaslatot a kormány nem fogadta el, a bajba jutottak rendkívül nehéz, minden forint kiadásra érzékeny pénzügyi helyzetére tekintettel.

Az árfolyamgát, mint az ötpontos otthonvédelmi akcióterv egyik eszköze egy hete lépett életbe, az adósok az év végig írásban kérhetik bankjuktól a bevezetését.

Háttérinformációk az árfolyamrögzítésről itt olvashatók.

vehir.hu
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. tegnap 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. tegnap 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.