Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Újra lehet vonatjegyet vásárolni

2011. augusztus 28. 16:33 // Forrás: MTI
Vasárnap délután két órára helyreállították a MÁV internetes jegyértékesítési rendszerét, újra zavartalan az online jegyvásárlás. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A közlemény szerint a cég szakemberei az informatikai rendszerek gyártójának közreműködésével kijavították a meghibásodott hardver- és szoftverelemeket. A jegyvásárlás és a jegyek átvétele újra zavartalan mind a negyven vasútállomáson.

Kitérnek arra is, hogy az e-ticket rendszer szerda reggel óta tartó leállása óta 1.100 utas nem tudta átvenni a korábban megvásárolt jegyét. Mintegy 100 esetben nemzetközi menetjegyekről volt szó. A nemzetközi jegyet duplán váltó utasoknak a MÁV-START Zrt. a felhasznált menetjegyek értékének egy részét utazási utalvány formájában visszaadja - írják a közleményben.

A kuponok értéke ötezer forintonként ötszáz forint. Az utazási kuponokat illetve az újonnan megváltott menetjegyek árának visszatérítését az ügyfélszolgálat bármely elérhetőségén lehet igényelni akár e-mailen vagy faxon illetve levélben.

A MÁV azt kéri, hogy akinek a személyes adataival utasleadási lapot állítottak ki, azt az online vásárlás adataival együtt mielőbb juttassa el a MÁV-START Zrt. ügyfélszolgálatára.

Azok az utasok, akik az internetes jegykiadó automatáknál átvehető számlát igényeltek a vásárláskor, a számlát a kapott átvételi kóddal a vásárlástól számított egy éven belül bármelyik jegyátvételi helyszínen lévő automatából kinyomtathatják.

vehir.hu
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. tegnap 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. tegnap 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.