Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
9°C
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
9°C

Méltánytalannak tartják a közmunkabér mértékét

2011. augusztus 28. 16:40 // Forrás: MTI
Méltánytalannak tartják az MTI által megkérdezett szakszervezeti vezetők a közmunkabér mértékét.

Véleményük szerint nem ösztönöz munkára, összege nem éri el a létminimumot, a munkáltatók pedig visszaélhetnek vele. Azt is kifogásolják, hogy a kormány erről sem egyeztetett az érdekképviseletekkel.

Szerdán jelent meg a közmunkabérről szóló kormányrendelet, amely szerint a teljes munkaidőben foglalkoztatott közmunkások bére - attól függően, hogy igényel-e szakképesítést a munkakör betöltése - 57 ezer, illetve 78 ezer forint lesz havonta, teljesítménybérezésnél pedig a követelmények teljesítési mértékétől függően növelhető, de csökkenthető is.

Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke szerint kifogásolható, hogy a közmunkabérrel a kormány különbséget tesz munka és munka között. A minimálbér fogalma éppen azt tartalmazza, hogy ennél kevesebbet ne lehessen munkáért adni - fejtette ki. Gaskó István, a LIGA elnöke szerint pedig alkotmányossági problémákat is felvethet, hogy a közmunkások a minimálbérnél is kevesebbet keresnek.

Borsik János, az Autonómok elnöke is azt emelte ki, hogy az 57 ezer forintos bruttó összeg messze elmarad a létminimumtól. Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke pedig ugyan úgy vélte, hogy a közmunkabér nagyságának az ország lehetőségei szabnak határt, de egyetértett azzal, hogy a mérték nem éri el a létminimumot és emlékeztetett rá, hogy a szakszervezet mindig a kötelező bérminimum, illetve a minimálbér mellett állt ki.

Pataky Péter tisztességtelennek nevezte a minimálbérnél is alacsonyabb közmunkabért. Arra is figyelmeztetett: a vállalkozások és önkormányzatok dönthetnek úgy is, hogy határozatlan időre inkább közmunkások foglalkoztatnak a minimálbérnél alacsonyabb összegért. "Nem lehet a munkát így leértékelni" - fogalmazott.

Borsik János szerint a közmunkabér szintje inkább akadálya lesz annak, hogy ezek az emberek visszataláljanak a munka világába. Hangsúlyozta, hogy a nettó 52.480 forint nagyon kevés a megélhetéshez, amelyhez még a minimálbér nettó 60 ezres összege sem elegendő. Kétkeresős, kétgyermekes család esetében a létminimum 174.000 forint, és ez 2008 óta nem változott - tette hozzá.
Gaskó István méltánytalannak nevezte a közmunkabért és egyetértett azzal, hogy annak nettó összege "szinte semmire nem elég", "alig több a semminél". A segély összegét ugyan meghaladja, de emlékeztetett rá, hogy a segély mellett az emberek legálisan vállalhattak munkát, például a házkörül, ezzel egészítve ki a munkanélküli ellátást.

A LIGA elnöke szerint a közmunkabér sérti az egyenlő munkáért egyenlő bért alapelvet, és úgy vélte, a kérdést alkotmányossági szempontból is meg kell vizsgálni. Akkor, amikor a kormány határozza meg a minimálbért és ezzel akár csődbe is kergethet kisvállalkozásokat, inkorrekt, hogy a saját maga által fizetendő közmunka bérét ennél alacsonyabban állapítja meg - mondta.

Palkovics Imre szerint mindenképpen támogatandó az a kormányzati szándék, hogy mindenkinek legyen munkája, de úgy vélte, hogy a közmunkabér "degradálja" a jó szándékot.

A Munkástanácsok elnöke szerint tudomásul kell ugyan venni, hogy a mérték igazodik az ország jelenlegi helyzetéhez, és bár a közmunka szabályozásával tisztábbá válhat a kép a munkaerőpiacon, úgy vélte, hogy ezek a bérek nem ösztönöznek majd a munkára.

vehir.hu
további cikkek
Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton közélet Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zárult az állatvédő civil szervezetek támogatását célzó, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat. Az idei év januárjában meghirdetett felhívás eredményeként 472 állatvédő civil szervezet részesül állami támogatásban, ami újabb fontos lépés az állatvédelemben dolgozó civil közösségek megerősítésében – írta közleményében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos. tegnap 16:51 Navracsics Tibor úgy kapcsolta össze a vasárnapi két nagy nagyrendezvényt, hogy azt mégsem fertőzi a közbeszéd állapota Navracsics Tibor Navracsics Tibor úgy kapcsolta össze a vasárnapi két nagy nagyrendezvényt, hogy azt mégsem fertőzi a közbeszéd állapota Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Facebookra feltöltött videójában a vasárnapi fideszes Békemenet és tiszás Nemzeti Menet kapcsán osztott meg egy érdekes gondolatot, amelyben sikerült politikailag úgy összekapcsolni a két eseményt, hogy abban mégsem jelenik meg a két nagytábor közötti zsigeri ellentét. tegnap 15:03 A vizek tisztaságáért működött együtt partnereivel a Pannon Egyetem Pannon Egyetem A vizek tisztaságáért működött együtt partnereivel a Pannon Egyetem Sikeresen befejeződött a „Költséghatékony adszorbensek és vízszűrő töltetek kifejlesztése kockázatos gyógyszermaradványokra” című, 2020-1.1.2-PIACI-KFI-2021-00309 azonosítószámú projekt. tegnap 10:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.