Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A szülőföldön maradásra biztat az államfő

2011. szeptember 4. 15:58
A köztársasági elnök azt kérte az elsőéves orvostanhallgatóktól, hogy gyermeki lelkesedéssel forduljanak választott hivatásukhoz. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Schmitt Pál köztársasági elnök arra biztatta a Semmelweis Egyetem elsőéves hallgatóit, hogy a várható nehézségek ellenére is tartsanak ki Magyarországon, és azzal hálálják meg taníttatásukat, hogy boldogságukat nem a "könnyebb élettel kecsegtető külföldön, hanem a szülőföld rögösebb útján" próbálják elérni.

Az államfő vasárnap Budapesten, az egészségügyi oktatási intézmény 242. tanévnyitóján mondott beszédében a tapasztalatszerzés céljából mégis külföldre távozóktól azt kérte, iparkodjanak minél hamarabb visszatérni, hiszen - mint mondta - a magyar emberek egészségéért fáradozni biztosan felemelő érzés lesz.

A köztársasági elnök azt kérte az elsőévesektől, hogy gyermeki lelkesedéssel forduljanak választott hivatásukhoz és azt valódi odaadással sajátítsák el. Mostantól csak rajtuk múlik - tette hozzá -, hogy szorgalmas munkával megkönnyítik, vagy léhasággal megnehezítik céljuk elérését.

Úgy fogalmazott: "Akarjanak minél többet tudni, tájékozódjanak szenvedéllyel, tanuljanak nyelveket, töltődjenek művészetekkel és sporttal, használják bölcsen és józanul az európai nyitottságból adódó lehetőséget."

Németh László drámaírót idézve Schmitt Pál szólt arról is: az iskola feladata emellett az, hogy "kifejlessze a rendtartás igényét, a tájékozódás szenvedélyét és képességét. Így talán az életbe kilépő ember se nyugszik majd bele, hogy agya sejtteleppé váljon, hanem a világ értelmes, tetteit irányító modelljét építi állandóan magában".

A Semmelweis Egyetemen idén több mint kétezer elsőéves hallgató kezdi meg a tanévet az intézmény hat karán. Az egyetemen végzett korábban a Magyarországon dolgozó orvosok 42 százaléka, a fogorvosok 70 százaléka, a gyógyszerészek fele, valamint az egészségügyi szakdolgozók 27 százaléka és a testnevelő tanárok 80 százaléka.

vehir.hu
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. tegnap 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. tegnap 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.