Szeptember 2-án a Dunakeszi Kinizsi látta vendégül csapatunkat, az 1. Futsal Club Veszprémet. A vendéglátók jóvoltából nem Dunakeszin, hanem közelebb, Budán a Gabányi László Sportcsarnokban mérkőzött meg egymással a két együttes.
archív fotÓ
A hazaiak több NB I-es játékossal felállva kezdték a mérkőzést. A mieink a Kasza Viktor - Csejtei János - Jakab László - Korcsmár István - Vingelman Tamás összeállításban várták a kezdő sípszót. Az első félidő változatos játékot hozott. Csapatunk sorcserével játszott, így folyamatosan frissek tudtunk maradni. A második sorunkban Németh Gábor edzőnk irányításával Weisz Zoltán, Vető Balázs és Tar Tamás rohamozott. Két pontrúgásból kapott gólra a veszprémiek csak egy találattal tudtak válaszolni, így 2:1-es eredménnyel fordultak a csapatok.
A második félidőben a hibákat megbeszélve ötletesen és egyre látványosabban futsalozott csapatunk (a kapuba Jónás Áron állt be) és a mérkőzés végéhez közeledve 4:2-re változtattuk az eredményt. A Dunakeszi Kinizsi rutinos edzője ekkor mezőnyjátékost hozott be a kapus helyére, mellyel gyorsan egyenlítettek is. Az emberhátrányos védekezését tehát még gyakorolniuk kell a bakonyiaknak. Az utolsó percek is tartogattak izgalmakat: egy gyönyörű labdaszerzés után 3:2-es szituációt váltottunk mintaszerűen gólra, s 5:4-re ismét átvettük a vezetést. Sajnos a hazai csapat nem adta fel, s végül sikerült egyenlíteniük, így a mérkőzés végeredménye igazságosnak mondható 5:5 lett.
Németh Gábor edzőnk a mérkőzés után értékelte a csapat teljesítményét, aki összességében elégedett volt a társasággal és a hozzáállással. Látta a pozitív és negatív dolgokat is, melyeket a bajnokság kezdetéig igyekszenek kijavítani. Folyamatos a csapat fejlődése, de rengeteget kell még dolgozni a sikerekért.