Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A felújítás története

2011. szeptember 6. 15:18
A Völgyhíd felújításáról tartottak előadást az MTA VEAB Korróziós Munkabizottságának ülésén szeptember 6-án.

A Korróziós Munkabizottság új vezetőségének megválasztása után Almássy Piroska, a Technowato ügyvezető igazgatója és Valtinyi Dániel okleveles vegyészmérnök, építésügyi szakértő tartottak előadást a nemrégiben átadott Völgyhíd felújítási munkálatairól. Szó esett többek között tönkremenetelének okairól, a híd történetéről, valamint a helyreállításnál alkalmazott anyagrendszerek ismertetésére is sor került. A szakmai előadás után a résztvevők megtekintették a Völgyhidat.

A Völgyhidat 1937-ben adták át Folly Róbert tervei alapján, majd az 1945-ben történt megrongálódása után faszerkezettel javították. Reprezentatív híddá csupán 1947-ben alakították át. A '90-es években követték el azt a nagy hibát, hogy műgyanta habarccsal próbálták megvédeni, de ez többet ártott, mint használt. Egyébként ezt a technikát ekkor más országokban is alkalmazták, melynek kárát csak most lehet érzékelni.

Almássy Piroska elmondta, hogy 2010. szeptemberben tudták megkezdeni a munkálatokat, melyeket a korai fagy és az állványozási gondok nagyban nehezítettek. Elvégezték többek között a híd teljes szigetelését és burkolatcseréjét, új diletációt építettek, a járda és a korlát felújítása is megtörtént. A siker titka a megfelelő anyagrendszer kiválasztása.

Valtinyi Dániel számolt be arról, hogy a kültéren üzemelő vasbeton szerkezeteket leginkább a víz károsítja, ezért elsősorban ettől kell megvédeni. A tiszta víz kevésbé roncsolja ezeket az anyagokat, a téli sózás árt ennek a leginkább, mivel ez a víz mélyebben jut a betonba, és nagyobb darabok válnak le belőle később. A jó hídbeton légszáraz, víztaszító impregnálású és páraáteresztő, kémhatása erősen lúgos, és vasalata rozsdamentes, katódosan védett. Ilyen anyag használatára kell törekedni az új hidak építésénél és a felújításánál.

Janni Anikó
Kovács Bálint
további cikkek
Navracsics Tibor: az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány közélet Navracsics Tibor: az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány Az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány - jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban. tegnap 23:56 Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. 2025. december 26. 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. tegnap 0:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.