Augusztus 22-én, a rendezvénysorozat nyitónapján 17 órai kezdettel Németh Árpád polgármester és Helyey László színművész (mint Mátyás király) tartják az ünnepélyes megnyitót. A továbbiakban a vár tornyain zászlóavatás lesz fanfárok hangjára, majd fellép a körmöcbányai Barbakana zenekar. Ezzel párhuzamosan a reneszánszkori kézműveskedés keretében Mátyás-mondáihoz kapcsolódóan aszfaltrajzversenyre nevezhetnek az érdeklődők.
17 óra 30-tól a Hunyadi Mátyás korabeli várrendszer makettjének, illetve a XV-XVI. századi katonák ólomfiguráinak kiállítás-megnyitójára kerül sor a Thury-vár kőtárában. Ezután sétáló koncert várja az érdeklődőket a várban, ahol élő – reneszánsz zenés – kísérettel, idegenvezetéssel vehetjük szemügyre a középkori várat. Az első nap záró programjaként a Pannon Várszínház lép színpadra a Kinizsi Pál című előadásával.
Másnap délelőtt érdekes, izgalmas táblás és élő játékok várják a szórakozni vágyókat. Délután múltat idéző, hagyományőrző programok veszik kezdetüket, mint például reneszánsz táncház, reneszánszkori játszóház, és történelmi zászlók találkozója, ahol többek között dr. Téglás Gyula történész tart előadást a történelmi zászlókról. 19 órai kezdettel Lendvai István Gábor orgonaművész koncertezik a római katolikus templomban. A nap záróeseménye a várudvarban lévő zárólakoma, ahol hastáncosok és udvari bolondok produkciói szórakoztatják a közönséget.
A rendezvénysorozat zárónapját múltat idéző huszárok és íjászok előadása kezdi. A délután folyamán kerül sor az ünnepélyes záróműsorra, ahol Mátyás királyt Helyei László alakítja, majd a Forrás Színház előadásában Heltai Gáspár Ponciánus császár históriája című reneszánsz komédia lesz megtekinthető.
További információ Várpalotán a Turisztikai Információs Pontban (8100 Várpalota, Szent István u. 1.) szerezhető.