Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vidéken erősít a KDNP

2011. szeptember 16. 22:04
Közös képzésen vettek részt a KDNP megyei képviselői azzal a céllal, hogy munkájukat magasabb szinten tudják ellátni az önkormányzatokban. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A péntek délutáni eseményen részt vett Rétvári Bence államtitkár, valamint Pálffy István országgyűlési képviselő.

Nagyon fontos a kereszténydemokratáknak – mint világnézeti pártnak –, hogy folyamatosan értékeljük, miért is vagyunk szövetségben. Akkor van értelme a KDNP politizálásának, ha a célkitűzéseinket megvalósítjuk, ezért fontos időnként visszatekintenünk – nevezte meg az összejövetel egyik apropóját az államtitkár. Hozzátette, a párt szűk fél éve az eddigieknél komolyabb szervezeti építkezés folyamatában van, a megyei szervezők igyekeznek újabb és újabb alapszervezeteket létrehozni, és minél aktívabb élettel megtölteni.

– Jó látni a KDNP izmosodását, főként vidéken – húzta alá Rétvári Bence. – A fórumon szó lesz még a közigazgatás átalakításáról, az új őszi önkormányzati törvényről és a 2013. január 1-jével induló járási rendszer áttekintéséről – ismertette a gyűlés előtti sajtótájékoztatón az államtitkár.


Rétvári Bence

Rétvári Bence újságírói kérdésre elmondta, a KDNP szövetségben gondolkozik, azért működik önálló identitásként, mert van saját világnézete. A Fidesz programpárt, amelyik a választók akkora rétegét meg tudja szólítani, ami kétharmados többséget eredményezett a parlamentben. – A KDNP mindig is rétegpárt marad, amely elkötelezettebb az egyházi értékek iránt. Egyfajta horgonyként igyekszünk ezt a szövetséget jobb oldalon tartani, értékeinket elmondani. Az a célunk, hogy ez a szövetség minél tovább, minél nagyobb többségben tudja ezt az országot kormányozni, nem látunk okot arra, hogy ezen változtassunk – fogalmazott.


Pálffy István

A Balatonkenesén élő Pálffy István országgyűlési képviselő arról tartott előadást a képzésen, hogy milyen lehetősége van a KDNP-nek, a keresztény politizálásnak a mai sajtókörnyezetben. – A vidéki médiára kell fektetni a hangsúlyt, valamint a közösségi csatornákra – emelte ki. Elmondta, nem bánta meg, hogy politikusnak állt. Nagyon szereti ezt a munkát, itt is a közösségért dolgozik, hogy a társadalom megfelelő döntést tudjon hozni.

A politikai életet sokáig újságíróként figyelte, most a másik oldalon kell megállnia a helyét. – Sokkal professzionálisabb ez a munka, mint ahogy ezt kívülről látva gondoltam – mondta el véleményét érdeklődésünkre Pálffy István. Az ember úgy érzi ezt a gépezetet, mintha egy gyári szalag működne, ahol a megfelelő helyen lehet csak hozzányúlni egy jogszabályhoz, különben ledarálja – tette hozzá.
 

Cseh Zoltán
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. tegnap 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. tegnap 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.