Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Emlékoszlop Cholnoky Jenőnek / – Balatonfüred tiszteli múltját –

2008. július 24. 8:57
Három évvel ezelőtt úgy gondolták az arácsi hölgyek, hogy még szebbé, otthonosabbá kellene tenni egyébként is ékszerdoboz szépségű településrészüket. Sorra jöttek az ötletek, melyek megvalósítása mögé nemcsak az önkormányzat állt, hanem vállalkozások és civil szervezetek is. Így született meg többek közt a Koloska-völgy bejáratánál az a kis park, amely folyamatosan bővül.
A szőlőműveléssel, szőlészettel kapcsolatos faszobrok eddig is sokak tetszését nyerték el. Most pedig a Balaton-kutatás egyik óriására, Cholnoky Jenőre gondoltak a Nők a Balatonért Egyesület aktivistái, akik mögé ismét többen is fölzárkóztak.

Az esős idő ugyan elűzte a vendégseregletet a völgy bejáratától, de az újabb parkocska jelképes avatására így is sor kerülhetett a Széchényi Ferenc szakközépiskolában, ahol (Tarnai Katalin betegsége miatt) Hanny Szabó Anikó, a NABE tagja mondott köszöntőt, ismertette az emlékoszlop létrejöttének körülményeit. A vörös kőből készült oszlopot körülölelő parkot Kasszián Ágota tervezte, a környezetbe illő padokat és asztalt Szalay Tamás balatonszőlősi asztalosmester készítette, a kő Takács Miklós önkormányzati képviselő ajándéka.


Cholnoky munkásságát, érdekes hazai és nemzetközi pályáját a Magyar Állami Földtani Intézet tudományos főmunkatársa, dr. Csernyi Tibor ismertette. A Balatonhoz (ezen belül Arácshoz is) szorosan kötődő tudós elévülhetetlen érdemeket szerzett több évtizedes tevékenységével a földrajz tudományának (életrajzát tudósításunk alatt rövidesen olvashatják).


A városrész önkormányzati képviselője, Kutas Árpád alpolgármester beszédében nagyra értékelte az arácsi hölgyek tevékenységét. Kiemelte, hogy az arácsi tendenciák arra utalnak, hogy az ott élők szeretik, ápolják városrészüket, s ötleteikkel folyamatosan gazdagítják azt. 



Zatkalik András
további cikkek
Veszprémben is megnyílt a szent kapu Veszprémi Érsekség Veszprémben is megnyílt a szent kapu Ferenc pápa szenteste megnyitotta a Szent Péter-bazilika szent kapuját, amivel kezdetét vette a 2025-ös jubileumi év. Az év végén, Szent Család vasárnapján Dr. Udvardy György veszprémi érsek pedig ünnepi szentmise keretében megnyitotta a szentévet a Veszprémi Főegyházmegye számára is. tegnap 21:55 Sulyok Tamás: Mindent a maga helyén – válasz Magyar Péternek közélet Sulyok Tamás: Mindent a maga helyén – válasz Magyar Péternek Magyar Péter, aki korábban több Facebook-bejegyzésben is indítványozta az előre hozott választásokat, legutóbbi posztjában ismét megszólította a köztársasági elnököt - aki ezúttal nem hagyta szó nélkül a politikus kijelentéseit, és szintén közösségi média posztban reagált. 2025. január 4. 18:48 „Nem vagyunk és nem is lehetünk pesszimisták!” közélet „Nem vagyunk és nem is lehetünk pesszimisták!” Újabb jelét adta Veszprém annak, amiről a politikai döntéshozók, intézményvezetők és a legnagyobb cégek irányítói az utóbbi időszakban már többször beszéltek. Habár 2025 még bőven tartalmaz bizonytalanságot, a stratégia, hogy Veszprém az idei évben is sikeres legyen már létezik. Mindez szombaton a város hagyományos újévköszöntő ünnepségén is megerősítést nyert, ahol a közös koccintás mellett még egy ünnepi eseményre is sor került, Rasovszky Kristófot a Pannon Egyetem díszpolgárává avatták. 2025. január 4. 17:53 Nagy Márton: Új csúcsminisztérium az új gazdaságpolitika érdekében gazdaságpolitika Nagy Márton: Új csúcsminisztérium az új gazdaságpolitika érdekében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken jelentette be, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Pénzügyminisztérium összeolvad, ezzel egy új csúcsminisztérium jön létre, amely a magyar gazdaságpolitika megújulását szolgálja. 2025. január 4. 10:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.