Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Csúszik a Balaton átúszás

2008. július 24. 15:04 // Forrás: FH
Nem most szombaton, hanem előreláthatóan augusztus 2.-án tartják meg a hagyományos Balaton átúszást Az esemény főszervezője Szántó László azt mondta, bár most úgy tűnik, hétvégén már jó idő lesz, a meteorológusok és a vizimentők szakvéleménye után döntöttek a halasztás mellett.
Az, hogy jövő szombaton valóban megtartják-e a versenyt, jövő hét csütörtökön dől el véglegesen, 48 órával a verseny előtt ugyanis a meteorológusok is biztosabban látják, milyen időjárás lesz. Addig még melegedhet is a Balaton vize, mely jelenleg mindössze 18 fokos. Szántó László a korábbi évek tapasztalatai alapján nem számít arra, hogy a Balaton-átúszásra készülők elpártolnak a versenytől a halasztás miatt. Véleménye szerint a biztonság a legfontosabb. Az eddigi jelentkezések tükrében arra számítanak, hogy idén 7-8 ezren ússzák majd át a tavat Révfülöp és Balatonboglár között. A táv 5,2 km.
Füssy Angéla
további cikkek
Veszprémben is megnyílt a szent kapu Veszprémi Érsekség Veszprémben is megnyílt a szent kapu Ferenc pápa szenteste megnyitotta a Szent Péter-bazilika szent kapuját, amivel kezdetét vette a 2025-ös jubileumi év. Az év végén, Szent Család vasárnapján Dr. Udvardy György veszprémi érsek pedig ünnepi szentmise keretében megnyitotta a szentévet a Veszprémi Főegyházmegye számára is. tegnap 21:55 Sulyok Tamás: Mindent a maga helyén – válasz Magyar Péternek közélet Sulyok Tamás: Mindent a maga helyén – válasz Magyar Péternek Magyar Péter, aki korábban több Facebook-bejegyzésben is indítványozta az előre hozott választásokat, legutóbbi posztjában ismét megszólította a köztársasági elnököt - aki ezúttal nem hagyta szó nélkül a politikus kijelentéseit, és szintén közösségi média posztban reagált. 2025. január 4. 18:48 „Nem vagyunk és nem is lehetünk pesszimisták!” közélet „Nem vagyunk és nem is lehetünk pesszimisták!” Újabb jelét adta Veszprém annak, amiről a politikai döntéshozók, intézményvezetők és a legnagyobb cégek irányítói az utóbbi időszakban már többször beszéltek. Habár 2025 még bőven tartalmaz bizonytalanságot, a stratégia, hogy Veszprém az idei évben is sikeres legyen már létezik. Mindez szombaton a város hagyományos újévköszöntő ünnepségén is megerősítést nyert, ahol a közös koccintás mellett még egy ünnepi eseményre is sor került, Rasovszky Kristófot a Pannon Egyetem díszpolgárává avatták. 2025. január 4. 17:53 Nagy Márton: Új csúcsminisztérium az új gazdaságpolitika érdekében gazdaságpolitika Nagy Márton: Új csúcsminisztérium az új gazdaságpolitika érdekében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken jelentette be, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Pénzügyminisztérium összeolvad, ezzel egy új csúcsminisztérium jön létre, amely a magyar gazdaságpolitika megújulását szolgálja. 2025. január 4. 10:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.