Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Jó utat kívánt a polgármester az olimpikonnak! / – Veszprém visszavárja olimpikonját, Orbán Évát –

2008. július 24. 21:38
A megyeszékhely egyetlen olimpiai indulóját, Orbán Évát és edzőjét fogadta csütörtök délután hivatalában Debreczenyi János polgármester, a MOB tagja. Kiváló kalapácsvetőnk felkészüléséhez egymillió forinttal járult hozzá a város vezetése (az egyesített cég igazgatóságának egyetértésével és támogatásával).
Sokaknak az gátolja meg a jobb eredmény elérését, hogy éppen a legfontosabb pillanatban görcsölnek be, s így az áhított eredmény elmarad – mondta a polgármester, aki egykor maga is sportolt.

Debreczenyi János a sajtó nyilvánossága előtt – egy csokor virág kíséretében – nyújtotta át Orbán Évának a támogatásról szóló borítékot. A jókívánságokból kijutott Zentai Tibor edzőnek és a VEDAC ügyvezető igazgatónak, Földesi Tibornak is.

Zentai Tibor szerint Évának van esélye a döntőbe kerülni. Ehhez adottságai megvannak, még akkor is, ha tavaszi sérülésének még van nyoma. A döntőben pedig a pillanatnyi lelki és fizikai állapot fog dönteni. Azt, hogy a még hátralévő időben indul-e valamelyik dobóversenyen, még nem döntötték el, jóllehet az szintfelmérésnek minden bizonnyal jó lenne. Évának van már olimpiai ismerete, gyakorlata, hiszen négy éve Athénben már ott állt a dobókörben.


Biztos vagyok, hogy jó úton járok, és köszönöm a támogatást – mondta Éva –, s ígérem, hogy a legjobb formámat fogom nyújtani.

A polgármester azt is hozzátette, hogy Veszprém nem feledkezhet, s nem is feledkezik meg azokról, akik dicsőséget hoztak a városnak.

Zatkalik András
további cikkek
Veszprémben is megnyílt a szent kapu Veszprémi Érsekség Veszprémben is megnyílt a szent kapu Ferenc pápa szenteste megnyitotta a Szent Péter-bazilika szent kapuját, amivel kezdetét vette a 2025-ös jubileumi év. Az év végén, Szent Család vasárnapján Dr. Udvardy György veszprémi érsek pedig ünnepi szentmise keretében megnyitotta a szentévet a Veszprémi Főegyházmegye számára is. tegnap 21:55 Sulyok Tamás: Mindent a maga helyén – válasz Magyar Péternek közélet Sulyok Tamás: Mindent a maga helyén – válasz Magyar Péternek Magyar Péter, aki korábban több Facebook-bejegyzésben is indítványozta az előre hozott választásokat, legutóbbi posztjában ismét megszólította a köztársasági elnököt - aki ezúttal nem hagyta szó nélkül a politikus kijelentéseit, és szintén közösségi média posztban reagált. 2025. január 4. 18:48 „Nem vagyunk és nem is lehetünk pesszimisták!” közélet „Nem vagyunk és nem is lehetünk pesszimisták!” Újabb jelét adta Veszprém annak, amiről a politikai döntéshozók, intézményvezetők és a legnagyobb cégek irányítói az utóbbi időszakban már többször beszéltek. Habár 2025 még bőven tartalmaz bizonytalanságot, a stratégia, hogy Veszprém az idei évben is sikeres legyen már létezik. Mindez szombaton a város hagyományos újévköszöntő ünnepségén is megerősítést nyert, ahol a közös koccintás mellett még egy ünnepi eseményre is sor került, Rasovszky Kristófot a Pannon Egyetem díszpolgárává avatták. 2025. január 4. 17:53 Nagy Márton: Új csúcsminisztérium az új gazdaságpolitika érdekében gazdaságpolitika Nagy Márton: Új csúcsminisztérium az új gazdaságpolitika érdekében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken jelentette be, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Pénzügyminisztérium összeolvad, ezzel egy új csúcsminisztérium jön létre, amely a magyar gazdaságpolitika megújulását szolgálja. 2025. január 4. 10:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.