Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Jó helyen vannak nyáron a veszprémi gyerekek / Nyári tábor a Táncsicsban

2008. július 25. 12:48
Augusztus 8-ig öt héten keresztül 5 pedagógus foglalkozik a gyerekekkel a nyári táborban, amit második alkalommal tartanak a veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben. A tábor célja, hogy azoknak a szülőknek a gyerekei, akik egész nyáron dolgoznak, jó helyen legyenek, foglalkozzanak velük és ne az utcákon csellengjenek. Reggel fél 7-től délután 4 óráig vannak a gyerekek az intézményben. Délelőtt sportolnak, játszanak, meséket és ismeretterjesztő filmeket néznek, délutánonként pedig szervezett programokon vesznek részt. Voltak az állatkertben, arborétumban, kétszer moziban és azt tervezik, hogy jövő héten a balatoni bobpályát is meglátogatják. Pénteken a táborba a képviselők is ellátogattak, akik saját keretükből támogatják a gyermekek programjait.

Egyre nagyobb az igény a nyári táborra, míg tavaly átlagosan 25-30-an vették igénybe a szolgáltatást, idén a táborozó gyerekek száma turnusonként 40-60-ra nőtt – mondta Vereskuti Béla önkormányzati képviselő, az Oktatási Bizottság tagja. Ez azt jelenti, hogy a teljes 5 hét alatt körülbelül 300 veszprémi gyerek fordul meg itt. Van, aki csak egy-két napig marad, de legalább tíz olyan gyerek van, aki öt héten keresztül táborlakó. Mivel a tábornak komoly anyagi költségei is vannak, három képviselő, bizottsági tag – Mihalovics Péter, Vereskuti Béla és Némedi Lajos – a képviselői keretükből 100-100 ezer forinttal támogatták a programot. Ebből az összegből tudják kifizetni a belépőjegyeket, a fizetős programok esetén. A gyerekek egyébként naponta háromszor étkeznek. Kapnak, tízórait, ebédet és uzsonnát is. A szülőknek mindezért naponta 500 forintot kell fizetniük, ami természetesen csak részhozzájárulás.

Tavaly még csak három pedagógus volt a gyerekekkel a táborban, de mivel egyre többen vannak, idén már 5 tanárt foglalkoztat a tábor. A plusz két pedagógus bérét az önkormányzat állja - mondta Mihalovics Péter. Majd hozzátette, nagyon fontos feladat, hogy kezdjük valamit a gyerekekkel az iskolai szünetben. Sok esetben a szülők szinte az egész nyarat végigdolgozzák, így a gyerekeik a szeptemberi iskolakezdésig egyedül vannak. Nem mindegy, hogy mivel töltik a szabadidejüket. Mi azt szeretnénk, ha a szülők nyugodtak lennének, a gyermekük nem kallódik el, jó helyen van, figyelnek rá. Ráadásul a táborban olyan programokon vehetnek részt, mely segít az egészséges fejlődésükben és játszva tanulnak is.

 

Horváth Miklós felügyelő pedagógustól, aki főállásban a Dózsában tanít megtudtuk, négy csoportra osztják a gyerekeket. A nagyobbak főleg sportolnak, a kisebbeknek pedig kézműves foglalkozásokat tartanak. A floorball nagy sláger – mondta Horváth Miklós – aki épp nem játszik, az a többiek köré gyűl és nézi őket. Bobozni mindenképp elmennek, eddig csak az időjárás nem engedte, de a strandot túl veszélyesnek tartják, ezért nem merik bevállalni.

Füssy Angéla
további cikkek
Veszprémben is megnyílt a szent kapu Veszprémi Érsekség Veszprémben is megnyílt a szent kapu Ferenc pápa szenteste megnyitotta a Szent Péter-bazilika szent kapuját, amivel kezdetét vette a 2025-ös jubileumi év. Az év végén, Szent Család vasárnapján Dr. Udvardy György veszprémi érsek pedig ünnepi szentmise keretében megnyitotta a szentévet a Veszprémi Főegyházmegye számára is. tegnap 21:55 Sulyok Tamás: Mindent a maga helyén – válasz Magyar Péternek közélet Sulyok Tamás: Mindent a maga helyén – válasz Magyar Péternek Magyar Péter, aki korábban több Facebook-bejegyzésben is indítványozta az előre hozott választásokat, legutóbbi posztjában ismét megszólította a köztársasági elnököt - aki ezúttal nem hagyta szó nélkül a politikus kijelentéseit, és szintén közösségi média posztban reagált. 2025. január 4. 18:48 „Nem vagyunk és nem is lehetünk pesszimisták!” közélet „Nem vagyunk és nem is lehetünk pesszimisták!” Újabb jelét adta Veszprém annak, amiről a politikai döntéshozók, intézményvezetők és a legnagyobb cégek irányítói az utóbbi időszakban már többször beszéltek. Habár 2025 még bőven tartalmaz bizonytalanságot, a stratégia, hogy Veszprém az idei évben is sikeres legyen már létezik. Mindez szombaton a város hagyományos újévköszöntő ünnepségén is megerősítést nyert, ahol a közös koccintás mellett még egy ünnepi eseményre is sor került, Rasovszky Kristófot a Pannon Egyetem díszpolgárává avatták. 2025. január 4. 17:53 Nagy Márton: Új csúcsminisztérium az új gazdaságpolitika érdekében gazdaságpolitika Nagy Márton: Új csúcsminisztérium az új gazdaságpolitika érdekében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken jelentette be, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Pénzügyminisztérium összeolvad, ezzel egy új csúcsminisztérium jön létre, amely a magyar gazdaságpolitika megújulását szolgálja. 2025. január 4. 10:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.