Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
7°C
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
7°C

Többen fulladtak idén a Balatonba

2011. szeptember 23. 18:27 // Forrás: hirado.hu
Ebben a szezonban többen fulladtak a Balatonba és a Velencei-tóba, mint tavaly, de kevesebben haltak meg a régió útjain.

Az idei szezonban a tavalyinál kétszer annyian, tizenketten fulladtak a Balatonba és a Velencei-tóba, felére csökkent viszont a halállal végződő közlekedési balesetek száma, heten haltak meg a régió útjain, derült ki a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság szezonértékelőjéből.

Az elmúlt három hónapban az előző évihez képest nőtt az autólopások száma is, a gépjármű feltöréseké viszont 12 százalékkal csökkent. Két bűnözői csoportot el is fogtak a rendőrök, mondta el Vörös Ferenc, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója a Krónikának. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója hozzátette, náluk megelőzhetőek lettek volna a gépkocsi lopások, 16-ból 7 esetben ugyanis a tolvajok a strandról vitték el az autókulcsot, vagy betöréssel szerezték meg, vagyis a tulajdonosok nem vigyáztak eléggé értékeikre.
 

vehir.hu
további cikkek
Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton közélet Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zárult az állatvédő civil szervezetek támogatását célzó, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat. Az idei év januárjában meghirdetett felhívás eredményeként 472 állatvédő civil szervezet részesül állami támogatásban, ami újabb fontos lépés az állatvédelemben dolgozó civil közösségek megerősítésében – írta közleményében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos. tegnap 16:51 Navracsics Tibor úgy kapcsolta össze a vasárnapi két nagy nagyrendezvényt, hogy azt mégsem fertőzi a közbeszéd állapota Navracsics Tibor Navracsics Tibor úgy kapcsolta össze a vasárnapi két nagy nagyrendezvényt, hogy azt mégsem fertőzi a közbeszéd állapota Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Facebookra feltöltött videójában a vasárnapi fideszes Békemenet és tiszás Nemzeti Menet kapcsán osztott meg egy érdekes gondolatot, amelyben sikerült politikailag úgy összekapcsolni a két eseményt, hogy abban mégsem jelenik meg a két nagytábor közötti zsigeri ellentét. tegnap 15:03 A vizek tisztaságáért működött együtt partnereivel a Pannon Egyetem Pannon Egyetem A vizek tisztaságáért működött együtt partnereivel a Pannon Egyetem Sikeresen befejeződött a „Költséghatékony adszorbensek és vízszűrő töltetek kifejlesztése kockázatos gyógyszermaradványokra” című, 2020-1.1.2-PIACI-KFI-2021-00309 azonosítószámú projekt. tegnap 10:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.