Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Felmondólevelekre biztat a rezidensszövetség

2011. szeptember 25. 16:24 // Forrás: MTI
Magyarországon a 28 ezres orvos létszám mellett háromezer felmondó nyilatkozattal már jelentős hatást lehetne gyakorolni a döntéshozókra. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Országjáró körútra indul kedden a Magyar Rezidens Szövetség. Céljuk, hogy az év végéig minél többen helyezzék letétbe felmondólevelüket annak érdekében, hogy a kormányzat érdemi intézkedéseket tegyen az orvosi bérek és munkakörülmények rendezésére - mondta Papp Magor, a szövetség elnöke az MTI-nek.

Mint kifejtette: az Élhető magyar egészségügyért elnevezésű mozgalmuk keretében rendezett országjáráson először a miskolci és a mezőkövesdi kórházba mennek, a következő héten pedig Szeged és térsége nagyobb intézményeit látogatják körbe. A céljuk, hogy a következő egy, másfél hónapban végigjárják az összes nagy kórházat, hogy konzultáljanak a kollégákkal az egészségügyben kialakult helyzetről, a lehetséges megoldásokról, és egyúttal az akciójukhoz való csatlakozásra buzdítsanak. A rendezvényeken részt vesznek a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Orvosok Szövetsége helyi képviselői is.

A rezidensszövetség elnöke azt mondta: legalább háromezer nyilatkozatra van szükség ahhoz, hogy akciójuk sikeres lehessen. Ha ezt nem érik el, a felmondólevelek januártól nem aktiválódnak, ám meggyőződése, hogy ez a mennyiség összegyűlik majd - hangsúlyozta Papp Magor.

Annak idején Csehországban a 40 ezer tagú orvostársadalom 3800 nyilatkozattal vitte sikerre az akcióját, így Magyarországon a 28 ezres orvos létszám mellett háromezer felmondó nyilatkozattal már jelentős hatást lehetne gyakorolni a döntéshozókra - tette hozzá. A rezidensszövetség elnöke azt is közölte, hogy mostanáig a csatlakozók elsősorban azok közül kerültek ki, akik a következő években amúgy is el akartak menni az országból, vagy valamilyen más módon akartak kiszállni a magyar egészségügyből.

Az államtitkárság által meghirdetett, rezidenseknek szóló ösztöndíjprogramról elmondta: nagyon fontos, mert hatszáz ember megélhetését segíti, de önmagában nem képes megállítani a migrációt. Számításai szerint az év végére 27 ezer alá csökkenhet a magyar egészségügyben ténylegesen dolgozó orvosok száma.
 

vehir.hu
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. tegnap 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. tegnap 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.