Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. december 4. Barbara, Borbála
Veszprém
6°C
2024. december 4. Barbara, Borbála
Veszprém
6°C

Megvan az első győzelem!

2011. szeptember 27. 10:00
Remekül sikerült idegenben az 1. Futsal Club Veszprém első mérkőzése, akik a szintén most alakult szombathelyieket impozáns játékkal fektették két vállra.

A hétfő esti összecsapást Kasza Viktor – Csejtei János, Bényi Kálmán, Tar Tamás, Szabadfi Péter összeállításban kezdte meg a csapat. A Németh Gábor és Tóth Gábor által kitalált taktika az első perctől kezdve jelezte a közel száz kilátogató nézőnek, hogy ki a mérkőzés esélyese.


Magabiztos győzelemmel rajtoltak

A 3. percig kellett csak várni az első veszprémi találatra: Bényi Kálmán egy szép támadás és kapura lövés végén a kipattanó labdát a hálóba helyezte. A gól tovább növelte a bakonyiak önbizalmát, akik ezt követően látványos támadásokkal szórakoztatták a gárdát elkísérő húszfős vendég szurkolótábort.

A folyamatos cserékkel sikerült tovább növelni előnyüket. Jakab László, Weisz Zoltán, Pálfi Róbert, Korcsmár István összetételű négyesünk három perc alatt (a 14. és a 17. perc között) négy góllal jelezte, hogy ki a mai mérkőzés ura. A gólokon Jakab László (2), Korcsmár István (2) osztozkodott.

Az első félidő végére a mieink a „kegyelemdöfést” is megadták a szombathelyieknek, amikor Szabadfi Péter egy gyönyörű lefordulás után értékesítette ziccerét. Így 0:6-os állásnál vonultak a csapatok az öltözőbe.

A második játékrészben az ellenfél igyekezett rendezni védelmét és a mieink is kiengedtek egy kicsit, így kiegyenlített, küzdelmes és sportszerű második félidőt láthattak a nézők.

Összességében a csapatunk megérdemelten szerezte meg első győzelmét és önbizalommal készülhet a Dupont elleni hazai bemutatkozásra. A meccs időpontja: október 3. (hétfő) 18 óra.

Férfi futsal NB II Nyugati csoport, 1. forduló:
Szombathelyi Egyetemi SE1. Futsal Club Veszprém 1:6 (0:6)
Szombathely
: Schmidt – Pomázi, Szántó, Viszket, Varga. Csere: Lugosi (kapus), Tóth G., Hurtik, Balogh Á., Werderits.
Veszprém: Tar – Szabadfi, Csejtei, Bényi, Kasza. Csere: Jónás (kapus), Korcsmár, Véber, Jakab, Pálfi, Weisz.
Gólszerzők: Jakab László (2), Korcsmár István (2), Bényi Kálmán, Szabadfi Péter, illetve Szántó Dávid.

A részletes jegyzőkönyv itt olvasható.

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
Vármegyei foci: elhalasztott mérkőzéseket pótoltak vármegyei foci Vármegyei foci: elhalasztott mérkőzéseket pótoltak Az elmúlt hétvégén négy, korábban elhalasztott mérkőzést pótoltak a csapatok a VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó élvonalban. 2024. december 2. 11:45 Premier League: rangadót nyert a Szoboszlaival felálló Liverpool ország-világ Premier League: rangadót nyert a Szoboszlaival felálló Liverpool A Szoboszlai Dominikkal felálló, listavezető Liverpool 2-0-ra legyőzte otthon a címvédő Manchester Cityt az angol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának vasárnapi rangadóján, ezzel kilenc pontra növelte az előnyét a második Arsenallal szemben, míg a City lemaradása 11 pontosra duzzadt. 2024. december 1. 21:39 Messi is a jelöltek között az év játékosa címre, 11-en versenyeznek a Puskás-díjért labdarúgás Messi is a jelöltek között az év játékosa címre, 11-en versenyeznek a Puskás-díjért Az argentin Lionel Messi is bekerült a jelöltek közé a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) év játékosa címre. 2024. november 29. 14:01 Európa-liga: a Malmö sima legyőzésével a továbbjutás küszöbén az FTC ország-világ Európa-liga: a Malmö sima legyőzésével a továbbjutás küszöbén az FTC A Ferencváros hazai pályán 4-1-re legyőzte a svéd Malmö csapatát a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának ötödik fordulójában, csütörtöki sikerével pedig megerősítette a továbbjutó helyét. 2024. november 28. 23:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.