Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szombat 0 órától lehet válaszolni

2011. szeptember 30. 17:25 // Forrás: MTI
Szombat 0 órától lehet interneten megválaszolni a népszámlálás lakás- és személyi kérdőíveit. Október 16-ig lesz lehetőség erre a lakáskérdőíven szereplő azonosítókód alapján. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A számlálóbiztosok borítékokat csak azokra a címekre kézbesítettek - vagy kézbesítenek még pénteken -, amelyek egyértelműek voltak, tehát ahol az utca nevén és a házszámon kívül azonosítható volt a bérházak, társasházak postaládáin az emelet és az ajtó száma is.

Virágh Eszternek, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási szóvivőjének tájékoztatása szerint a bevallás anonim, ezért minden címre csak egy borítékot dobnak be, a benne lévő kérdőívet ki is lehet tölteni, ha pedig többre van szükség, ez jelezhető a számlálóbiztosnak.

A borítékokon szerepel az adott címre beosztott számlálóbiztos neve, biztosi igazolványának száma, illetve telefonos elérhetősége. Ez utóbbi alapján időpontot is egyeztethetnek vele az adatok bevallásáról a felkeresett címen lakók.

Október 1-jétől 16-ig lesz lehetőség internetes adatközlésre a lakáskérdőíven szereplő azonosítókód alapján. Az adatközlés 20-30 percet vesz igénybe, és ha az adott címről minden lakos adatait pontosan közlik, nem keresi fel őket a számlálóbiztos. Ellenkező esetben időpontot egyeztetnek a kérdőív kitöltéséről, ami történhet önbevallásos módszerrel, azaz a lakos vállalhatja, hogy saját maga tölti ki a kérdőíveket, vagy megbeszélhetnek egy időpontot a válaszadásra. Arra is van lehetőség, hogy az október 1. utáni személyes találkozón azonnal kitöltik a számlálóbiztos vezetésével az adatlapokat; de ha úgy döntenek, hogy maguk töltik ki a lapokat, annyi ívet kell kérni, ahányan az adott címen laknak.

Az adatok közlésekor mindig "az adott eszmei időpont" alapján, az október 1-jén 0 órakor fennálló állapotokról kell nyilatkozni. Ha valaki az adatközlés és október 1. közötti időszakban született, nem szerepel majd a statisztikában, ahogy az időközben, október 1. után megszerzett diploma, állampolgárság megszerzése vagy családi állapotban beállt változás sem.

A mintegy 40 ezer számlálóbiztos átlag 100-120 címre megy ki, a külterületeken ez a nagyobb távolságok miatt 50-70 címre csökkenhet. Vannak intézményi számlálókörzetek is, többi között a kollégiumok számítanak annak, de a hajléktalanoknak is külön körzeteik vannak.

Amikor a számlálóbiztosok találkoznak a lakókkal, felmutatják igazolványukat, amelyen név és sorszám is lesz. Aki akarja, ezt összevetheti a bedobott borítékon szereplő névvel és sorszámmal, így bizalommal beengedheti a népszámlálót - mondta a népszámlálási szóvivő.

vehir.hu
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. tegnap 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. tegnap 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.