Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Zárnak a balatoni kempingek

2011. október 1. 18:43 // Forrás: MTI
A kedvező nyár végi, ősz eleji időjárás javított valamennyit a balatoni kempingpiac 85 százalékát uraló Balatontourist Zrt. forgalmi adatain.


Ezek ellenére nem tudott fordítani a tavaly óta hanyatlást mutató tendencián - számolt be Polgár Tibor vezérigazgató az MTI-nek annak kapcsán, hogy a hét végén bezár a cég utolsó, balatonfüredi egysége is.

Az idei szezonban 570 ezer vendégéjszakát bonyolított a Balatontourist Zrt. 17 kempingje, ez 2 százalékos visszaesés az előző évi adatokhoz képest. A bevételben 6-8 százalékos a csökkenés, mivel a vendégek jelentős hányada a szolgáltatásokat alacsonyabb áron kínáló utószezonban érkezett. A balatoni kempingláncot üzemeltető cég számára a több éven át tartó lassú, de folyamatos fellendülés tavaly tört meg, amikor 10 százalékkal csökkent a forgalma.

A 2011-es szezonban a vendégszám ugyan 6 százalékkal emelkedett a korábbi évhez képest, mégsem javította a forgalmi adatokat, mert a vendégek tartózkodási ideje 7 százalékkal csökkent.

A vendégkör 42,6 százalékát tették ki a magyarok, akik átlagosan mindössze 2,5 napot tartózkodtak a kempingekben. A 7-8 napig maradó németek részaránya 20 százalékos, a hollandoké 11 százalékos, a dánoké 8 százalékos volt. A vendégek 4,5 százalékát tették a csehek, 4 százalékát a lengyelek, és 3 százalékát az osztrákok, az első két országból érkezők többnyire tranzitállomásként használták a balatoni kempingeket, így szintén csak rövid ideig maradtak.

A számok azt mutatják, hogy az előző évi adatokhoz képest jelentősen, 10-15 százalékkal csökkent a holland és dán turisták száma, ugyanakkor nőtt a lengyeleké 23 százalékkal, a cseheké 6 százalékkal, és az osztrákoké 7 százalékkal.

A kempingek forgalmát alapvetően meghatározza az időjárás, de az igen kellemes, meleg, napos utószezon már nem tudta pótolni a főszezonban a viharos rossz időjárás miatt kieső három heti forgalmat - summázta a helyzetet a vezérigazgató. Polgár Tibor közölte, bár jelentősen kihasználatlanok voltak a balatoni kempingek kapacitásai, csak egyetlen júliusi kánikulai hétvégén jelentettek teltházat, az üzemeltetésük nem vált veszteségessé, így a tulajdonosok nem fontolgatják egy egység bezárást sem a következő szezonra.

(A balatoni kempingeket önkormányzatoktól felvásároló SCD Csoport idén augusztus elején megvált balatoni portfóliójától, köztük a Balatontourist Zrt.-től, így a kempinglánc új tulajdonosa a Magyar Turisztikai Holding Zrt.-t lett, azonban a cég irányítását, vagyis a kempingek üzemeltetését továbbra is az SCD végzi.)

vehir.hu
további cikkek
Navracsics Tibor: az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány közélet Navracsics Tibor: az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány Az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány - jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban. tegnap 23:56 Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. 2025. december 26. 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. tegnap 0:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.