Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egy éve történt

2011. október 4. 17:51 // Forrás: kormany.hu
A kormány mintegy 35,5 milliárd forintot költött védekezésre, helyreállításra és újjáépítésre az elmúlt egy évben.

Magyarország történetének legnagyobb ipari katasztrófája következett be, amikor átszakadt a MAL Zrt. ajkai iszaptározójának gátja egy évvel ezelőtt, 2010. október 4-én. A kizúduló 1,8 millió köbméter vörösiszap elöntötte a szomszédos Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely településeket. A tragédiában tíz ember meghalt, mintegy százhúszan kórházba kerültek és több mint 300 család veszítette el otthonát.

A kormány mintegy 35,5 milliárd forintot költött védekezésre, helyreállításra és újjáépítésre az elmúlt egy évben. A soha nem látott összefogásnak köszönhetően az emberek beköltözhettek új otthonaikba, a környezetet pedig mentesítették a szakemberek a vörösiszaptól. Csak a termő- és külterületekről összesen mintegy 800 ezer köbméter szennyezett anyagot szállítottak vissza a tározókba.

A vörösiszap-katasztrófa utáni újjáépítés és kártalanítás a kitűzött határidőre megvalósult. A kormány új lakóházakat épített vagy vásárolt minden, az otthonát elveszített károsultaknak. Kolontáron 21, Devecseren 89, Somlóvásárhelyen pedig 1 ház épült fel. Az erősen lúgos anyag több mint 1000 hektár mezőgazdasági területet szennyezett. A vörösiszap-katasztrófában érintett termő- és külterületek mentesítésével végeztek a szakemberek, ezekről a területekről összesen 800 ezer köbméter szennyezett anyagot szállítottak vissza a kijelölt tározókba.

Szintén befejeződött a kolontári halastó kotrása, a vízbe halakat és növényeket telepítettek, a tóban természetes pH-értéket mérnek. A mederből mintegy 20 ezer köbméternyi vörösiszapot kotortak ki, ezt részben elszállították, részben szikkasztás után viszik majd el. A Torna-patak kotrása megtörtént és a Marcal nagyvízi mederkotrása is befejeződött. Egyedül már csak a kisvízi meder kotrása zajlik a térségben, innen körülbelül 60-70 ezer köbméter iszapot kell elszállítani.

A vörösiszap-katasztrófa egyik legnagyobb természeti kockázata az volt, hogy az anyag bekerül a Dunába, ami beláthatatlan következményekkel járt volna. Ahhoz, hogy ezt megakadályozzák, a vízügyi szakemberek összesen 23,5 ezer tonna úgynevezett rea gipszet és 1800 köbméter ecetsavat juttattak a Torna-patakba és a Marcalba. Így sikerült közömbösíteni a lúgos anyagot és megállítani a szennyezést, amely ennek köszönhetően a Rábát sem érte el. A munkát nehezítette, hogy 100 kilométer hosszan kellett egyszerre védekezni. 2011 januárja óta egyetlen esetben sem haladta meg a normál értéket a Torna-patak és a Marcal pH értéke. Ez megteremti a feltételét az élővilág természetes visszatelepülésének.

Az életmentés után a települések biztonságba helyezése volt a legfontosabb. Ennek érdekében a katasztrófát követő 2 hónapon belül a vízügyi szakemberek irányításával kiépültek az ideiglenes védművek. Kolontár közvetlen közelében példátlan gyorsasággal, 5 nap alatt megépült az 1-es védőgát, amely azonnal megóvta volna a települést egy esetleges újabb katasztrófától. Az iszapömlés sújtotta térség teljes biztonságát garantálta, hogy tavaly december végére elkészült a völgyzáró gát is. Az 1,3 kilométer hosszú töltés a környezet védelme szempontjából is elengedhetetlen, hiszen összefogja és szabályozza a felszíni, illetve felszín alatti vizeket. A résfal a vízzáró agyagrétegig tart, amely 6 és 10 méter mélységet jelent, ennek köszönhetően meggátolja a szennyezés tovább terjedését.

A katasztrófa hírére a nemzetközi közvélemény is megmozdult és nagyon sokan ajánlották fel segítségüket. A világ 45 országából több száz megkeresés érkezett, a legtöbb kormányzati szintről és vállalatoktól. Elsősorban technológiai és szakértői segítséget, gépeket, eszközöket ajánlottak fel. Több esetben azonban magánemberek is önzetlen segítséget nyújtottak. Egy Németországban élő magyar állampolgár például a barátai körében gyűjtött ruhát, használati eszközt, bútorokat a katasztrófa károsultjainak. Az ELTE-n, illetve a BME-n tanuló külföldi cserediákok egy csoportja pedig a katasztrófa sújtotta térségbe utazott, és murvával töltötte fel a megtisztított utak szélét. A külföldi és magyar felajánlások kezelésére a vidékfejlesztési tárca Környezetügyért Felelős Államtitkársága szakértői stábot állított fel, hogy koordinálja a beérkező 1700 hazai és 400 külföldi megkeresést.

A nemzetközi szakma nagy elismeréssel nyilatkozott arról az összefogásról és erőfeszítésről, amit hazánk tanúsított a vörösiszap-katasztrófa okozta károk felszámolásakor. Illés Zoltánt szeptemberben a nagy-britanniai székhelyű Vegyészmérnöki Intézet tiszteletbeli tagjai sorába választotta. A rangos szervezet ezzel azt a munkát ismerte el, amit a környezetügyért felelős államtitkár az iszapömlés kárelhárítása során végzett.

A vörösiszap-tragédia arra is felhívta a figyelmet, hogy változtatni kell a törvényi szabályozáson. Az előző kormány ugyanis az Európai Unió nyomása ellenére sem határozta meg Magyarországon azt a hatóságot, amely a gátak állékonyságáért, építéséért és fennmaradási engedélyeinek kiadásáért felelős. Ezt orvosolta az Országgyűlés 2010 decemberében azzal, hogy a Bányakapitányságokat jelölte ki erre a célra. Fontos változás az is, hogy a MAL Zrt. 2011 áprilisában áttért a biztonságosabb száraztechnológiára. Ez azt jelenti, hogy a gyártás során már szilárd halmazállapotú és kevésbé lúgos – vagyis nem maró hatású – melléktermék képződik.

Erre azért volt szükség, hogy soha ne ismétlődhessen meg a tavalyihoz hasonló katasztrófa. A hatályos jogszabályoknak megfelelően a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 135 milliárd forint hulladékgazdálkodási bírság megfizetésére kötelezte első fokon a MAL Zrt.-t a vörösiszap-katasztrófa miatt. Az összeget matematikai képlet szerint, fizikailag mérhető adatok – a kiömlött iszap mennyisége, a környezetkárosítás mértéke és a fajsúlya– alapján határozták meg. A bírság megállapításakor szerepet játszott, hogy ilyen mértékű és kiterjedésű környezeti kárra még nem volt példa Magyarországon.

vehir.hu
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.