Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Várják a sértettek jelentkezését

2011. október 5. 19:02 // Forrás: Veszprémi Rendőrkapitányság
A képen látható személy Szabó Zoltánként bemutatkozva több magánszemélyt, illetőleg gazdasági társaságot károsított meg. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Hétfőn reggel a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Beavatkozó Alosztály „kommandósai” Lovason elfogták azt a 41 éves férfit, aki csalás miatt bujkált a hatóságok elöl.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított Szabó Zoltánként bemutatkozva több magánszemélyt, illetőleg gazdasági társaságot károsított meg. Módszere főként az volt, hogy burkolási, festési munkát vállalt, melyre előleget vett fel, aztán a munkát vagy egyáltalán nem végezte el, vagy csak részben, ugyanígy a felhasználásra kerülő anyagoknak is csak egy részét vásárolta meg, a többivel, továbbá az átvett pénzzel nem számolt el. Egy másik alkalommal kapcsolatára hivatkozva Veszprémben egy kft.-től 160 ezer forint értékű vésőgépet kölcsönzött ki, melyet „elfelejtett” visszavinni.


A Szabó Zoltánként bemutatkozó férfi sokakat megkárosított

2010 őszén egy veszprémi festéküzletben különböző személyek nevére vásárolt, a szállítólevelet Szabó Zoltánként írta alá, majd a vételárat nem fizette meg, így összesen 349 ezer forint kárt okozott.

A Veszprémi Rendőrkapitányságon indult nyomozás során megállapították az elkövető valódi kilétét (M.G.), valamint tartózkodási helyét, ezt követően került sor az elfogására. Üzletszerűen, folytatólagosan, nagyobb értékre elkövetett csalás bűntette miatt folyik az ügyben eljárás. A gyanúsított kihallgatása megtörtént, ennek során elismerte a terhére rótt bűncselekményeket.

Feltételezhető, hogy a Szabó Zoltán nevet használó férfi hasonló módszerrel olyan személyeket is megkárosított, akik eddig még nem tettek ellene feljelentést. Az eljáró nyomozók várják mindazok jelentkezését, akik a képen látható személy által elkövetett bűncselekmények sértettjévé váltak. A Veszprémi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán személyesen, telefonon a +36 (88) 428-022-es telefonszám 12-74-es mellékén, vagy az ingyenesen hívható 107-es 112-es telefonszámokon lehet az üggyel kapcsolatban bejelentést tenni.

vehir.hu
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. tegnap 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. tegnap 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.