Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kölcsönös segítség

2011. október 6. 18:10 // Forrás: Veszprém Megyei Kormányhivatal
Együttműködési megállapodást kötött a Veszprém Megyei Kormányhivatal és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az erről szóló dokumentumot Dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott és dr. Töreki Sándor megyei rendőrfőkapitány írta alá a rendőrség színháztermében tartott sajtótájékoztatón csütörtök délután.

– A rendőrséggel kiváló szakmai kapcsolatot ápol a Veszprém Megyei Kormányhivatal munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szerve, hiszen az idei évben munkavédelem területén 34, munkaügy területén pedig 56 közös ellenőrzésben vettek részt – emlékeztetett Dr. Kovács Zoltán. A kormánymegbízott elmondta, a két szervezet munkatársai együtt dolgoztak pl. a West Balkán tragédia után elrendelt ellenőrzéssorozatban illetve közösen vizsgálják a nemrég történt dabronci halálos munkabaleset okait és körülményeit.

Az ellenőrzések alkalmával a munkáltatók, munkavállalók által tanúsított magatartás gyakran indokolja a rendőri jelenlétet a felügyelők védelmére, a legtöbb esetben már az egyenruha jelenléte is elégséges – hangzott el a sajtótájékoztatón.

A kormánymegbízott hangsúlyozta, hogy az együttműködés célja a meglévő munkakapcsolat további erősítésén túl Veszprém megyében a munkabalesetek megelőzése, a jogszabályokba ütköző illegális foglalkoztatások feltárása és az ezekhez kapcsolódó más jogellenes cselekmények elleni fellépés hatékonyságának növelése, valamint a közbiztonság és a közrend javítását célzó ellenőrzési rendszer kialakítása és működtetése.

Az együttműködés keretében a két szervezet munkatársai feladataik ellátása során kölcsönös segítséget nyújtanak egymásnak, a kapcsolat fenntartásához biztosítják a folyamatos információcserét valamint, a munkabalesetek megelőzése és a feketegazdaság visszaszorítását célzó feladatok körében az illegális foglalkoztatás felderítése és megszüntetése érdekében közös ellenőrzéseket szerveznek.

– Az együttműködés a kölcsönösségen, a másik fél gyors, pontos és hiteles tájékoztatásán, bűnmegelőző, felderítő és a vizsgálati munka során felmerülő feladatok hatékony elvégzésén alapul – tette hozzá Dr. Kovács Zoltán.

– A jogszabályi keretek mindkét szervezet esetében adottak, ugyanakkor ezek célirányos, hatékony alkalmazása az együttműködés keretében még eredményesebb lehet, például a feketemunka visszaszorítása során – hangsúlyozta a megyei rendőrfőkapitány.

Dr. Töreki Sándor hozzátette: a munkavédelmi, munkaügyi előírások, szabályok terén a rendőrség nem rendelkezik kellő szakértelemmel, szaktudással, ezeket a szakigazgatási szerv garantálja. A rendőrség biztosítja a felügyelők, ellenőrök védelmét, így lesz komplex a két szervezet tevékenysége.

A sajtótájékoztató zárásaként a kormánymegbízott és a megyei rendőr-főkapitány aláírta az együttműködésről szóló dokumentumot.

Az eseményen jelen volt Troják László, a Veszprém Megyei Kormányhivatal munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szerve megbízott vezetője, Pogány Péter, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője, valamint Borbély Zoltán közrendvédelmi osztályvezető is.
 

vehir.hu
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. tegnap 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. tegnap 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.