Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kis tudósok helyett pedagógusokra van szükség

2011. október 12. 9:31
A tanácsadó olyan pedagógus, aki segít jó irányba változtatni az iskolai élettel, tanulással kapcsolatos állapotokat és folyamatokat – hangsúlyozta Várnai László.

Várnai László több mint egy évtizede tanít a Jendrassik-Venesz középiskolában kémia-fizika szakos tanárként. Egyre nagyobb hangsúlyt fektet a szakirányú képzések helyett a pedagógiai tréningekre, mert úgy gondolja, az iskola csak akkor újulhat meg, ha maga a tanár is megújul, illetve figyel a világ minden egyes rezdülésére. Ezért is végezte el az ELTE iskolai tanácsadó pedagógusi iskoláját. Éppen pedagógusi szakvizsgájára készül. Vele beszélgettünk.

– Mivel foglalkozik egy iskolai tanácsadó?

– Szerte a világban, Japántól Európán át a tengerentúli országokig több évtizedre visszanyúló múltja, hagyománya és fontos szerepe van az iskolai tanácsadásnak, ami segíti az iskolák szakmai munkájának a fejlődését éppúgy, mint a problémákkal, tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek, tanulók felzárkóztatását, de a tehetségek gondozását is. Az iskolai tanácsadó a pályaválasztásban is segítséget nyújt, továbbá elirányítja azokhoz az intézményekhez, szervezetekhez, akár civil egyesületekhez a tanulókat, szülőket és pedagógusokat, ahol kérdéseikre, szükségleteikre megfelelő és konkrét válaszokat és megoldásokat kapnak. Szóval igen sokrétű feladatkörről van szó, aminek az ellátása nyitottságot, tájékozottságot, kellő pszichológiai és pedagógiai felkészültséget kíván. A tanácsadó tehát olyan pedagógus, aki segít jó és fejlesztő irányba változtatni az iskolai élettel, tanulással kapcsolatos állapotokat és folyamatokat. Támaszt kínál azoknak, akik valahonnan magasabb szintre szeretnének feljutni, és támaszt adhat azoknak is, akik pedig magasabbra akarnak törni. Persze a tanácsadó is ember a maga korlátaival és képességeivel, de én például állandó tanulással törekszem arra, hogy a készségeim fejlődjenek, hogy jobb legyek.

– Miért tartotta fontosnak, hogy elvégezze a szakirányt?

– Azért végeztem el az iskolai tanácsadó és konzultáns pedagógus szakirányú szakot, mert nagyon izgat az a kérdés, hogy milyen módon, hogyan lehet a gyerekeket, fiatalokat szebbé, jobbá és sikeresebbé, vagyis egyszerűbben fogalmazva boldogabbá tenni, hogy érezzék és elhiggyék, fontos és hasznos dolog tanulni, dolgozni, megismerni saját magunkat és a világot, amiben élünk. Nagyon érdekelnek azok a lelki, szellemi folyamatok, amelyek az embereket és közösségeiket olyanná teszik, amilyenek. Számomra a gyerekek, fiatalok a megtisztulás és megújulás forrásai, így természetszerűleg vágyom frissítő jelenlétükre a munkámban és a mindennapjaimban. Nyugodt szívvel mondhatom, szerencsés vagyok, mert a munkám a hobbim, vagy a hobbim a munkám. Nem is tudom.

– Miért van szükség a munkájára?

– Valahogy olyan korban és átmeneti állapotú társadalomban élünk, ahol – főleg Magyarországon – emberek tömegei magányosak, magukra hagyottak, bizalmatlanok és zárkózottak. Ehhez járulnak hozzá a magyarok talán szabadságvágyból fakadó szabályszegési szokásai, túlélési praktikái. A civil, polgári társadalom akkor tud funkcionálisan, tehát demokratikusan működni, ha nemcsak szavazókból, hanem magabiztos, önbizalommal rendelkező, együttműködni és önmagukat és egymást is megbecsülni képes felnőttekből és gyerekekből áll. Mivel az iskola és a tanárok bőven el vannak foglalva a tantárgy-specifikus kompetencia-fejlesztésekkel, ezért a túlhajszolt felnőtt társadalomnak és a szülőknek segíteni kell és lehet is abban, hogy gyermekeik eligazodjanak, és biztos kapaszkodókat találjanak ebben az egyre zajosabb, sűrűbb, nagyon változékony világban. Ez persze izgalmas, és egyre több lehetőséget is kínál akkor, ha alkalmazkodunk hozzá, vagy élünk úgy a lehetőségekkel, ahogyan képességeink és készségeink, s nem utolsó sorban lelkiismeretünk megengedi. Én, mint tanácsadó, a jót, a lehetőséget, az emberi értékeket szeretném felszínre hozni, ami persze konfliktusokkal szokott járni. Minden igazi, őszinte szembenézés önmagunkkal és a világgal, valamint a változtatás a dolgainkat, ügyeinket illetően kisebb-nagyobb krízissel jár, akár bevalljuk, akár nem. Végül is nekem az a feladatom, hogy „elkísérjem” a segítséget kérő, biztatást igénylő kliensemet azon az úton, amely a problémáinak a megoldásához vezet. A megoldást mindenkinek magának kell kimondania és felismernie. Igazándiból a tanácsadó nem adhat tanácsot, de bátorítást, bizalmat és szakmai tudása révén olyan információ-nyújtást, támaszt, egyfajta pedagógiai-pszichológiai szolgáltatást, ami eredményre vezet.

– Mennyiben változott meg a tanár szerepe?

– Sokban, bár az a kérdés, hogy mihez képest, és milyen szempontból. A tanár szerepe persze állandóan változik. Amikor középiskolába jártam – több mint 20 évvel ezelőtt –, az iskolában a tudás birtokosai a könyvek, videokazetták, magnószalagok, bakelitlemezek és a tanárok voltak. Hála Istennek, az internet ma fantasztikusan gazdag ismeretanyagot és összefüggésrendszert nyújt, amiben meg kell tanulni eligazodni. Az internet csodálatos eszköz a tanulásra, és a tanárnak meg kell például tanítania a diákjait a szükséges információ megkeresésére és megtalálására, bár ez nem könnyű feladat. Ugyanakkor, mivel a tanár alapvetően a személyiségével dolgozik – és szerintem dolgozott mindig is –, fontos, hogy fejlett, fejlődőképes kompetenciái mellett egészséges, kiegyensúlyozott legyen a személyisége, amennyire lehet. A tanár egyre inkább pótszülő, ezért egyre több nyugalmat, biztonságot és elfogadást kell adnia a pótgyermekeinek. Sokszor ez nagyon-nagyon nehéz és keserves feladat, de szerintem optimistának lenni erkölcsi kötelesség még akkor is, ha az ember érzései ennek ellentmondanak. Barátságosságból és humorból is egyre többet kell becsempészni az órákra, mivel egyre komolyabbá válik a nemzetközi helyzet . Nekem, mint fizika-kémia szakos tanárnak, meg kell mutatnom, hogy mi van a felszín mögött, s okszerű, elemző, kritikus gondolkodásra kell tanítanom a diákjaimat az élet egyéb dolgait illetően is, azt gondolom. Fel kell vetnem az igazság és a hazugság kérdéseit, a lényeges, fontos és a lényegtelen információkról is beszélnem kell, és nem csak a fizikai-kémiai modellalkotás tekintetében. Szerintem a tanárnak elsősorban motiválnia kell, másodsorban irányt mutatni és munkát-szervezni, és csak harmadsorban tényeket, szűkebb értelemben információkat átadni. Egy tanár web2-es alkalmazásokat használ, és tréner is egy kicsit. Azt gondolom, hogy nem feltétlenül jó, ahogy gondolkodom, és amit csinálok, de ami egészében az oktatást és az iskolák működését illeti, az biztosan nem jó és nem tartható fenn. A tanárok társadalmi presztízse alacsony, a társadalom túlságosan individualizált és elfásult. Borzasztóan nehéz és lassú folyamat a (rossz) szokásokon változtatni, magamon is érzem.

– Mi a jövő?

– Remélem, az állam és az önkormányzatok felismerik, hogy az iskolákban a tanári, tanulói munka megkönnyítésére és fejlesztésére segítő szakemberekre van szükség. Ilyen szakember az iskolai tanácsadó is. Az oktatásba okosan befektetett tőke pedig a társadalomban kamatozik és dolgozik. Akit érdekel a téma, és jó nemzetközi példákat szeretne találni ezzel kapcsolatban, az nézzen utána pl. a neten. Olvassunk, járjunk utána a dolgoknak, tanuljunk egymástól is. Az új kormányzati lépéseket pedig majd a mindennapok valósága igazolja vagy cáfolja. Annyit bizonyosan tehetünk, hogy elsősorban magunkat fejlesztjük, és akkor talán másoktól is többet várhatunk el. Akit pedig személyesen is jobban érdekel az iskolai tanácsadás, érdeklődjön nálam a laszlovarnai@freemail.hu címen.
 

Pethő Imre
Kovács Bálint
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.