Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az évszaknak megfelelő a Balaton vízállása

2011. október 12. 17:31 // Forrás: MTI
A korábbi évnél alacsonyabb, de az évszaknak és a szabályozási szintnek megfelelő a Balaton vízszintje, amely szerdán 71 centiméter volt. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Csonki István, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-nek kifejtette, a Balaton szabályozási szintje 70-110 centiméter között van, ami azt jelenti, ha ez alá csökken a vízszint a következő napokban, hetekben, akkor is csak legfeljebb valamilyen használati érdek - például a vitorlázóké - sérülhet, de semmiféle veszélyt nem jelent a tó ökológiai egyensúlyára, vagy a halállományra, a nádas számára pedig kifejezetten kedvező a vízingadozás.

Az idei év első 9 hónapjában a Balaton vízgyűjtőjén a sokéves átlagnál 196 milliméterrel kevesebb csapadék hullott, ami 40 százalékkal kevesebb esőt jelent. Ennek, valamint a szokatlanul meleg szeptembernek tudható be (meleg napokon a tó vízszintje a párolgás következtében egy-egy centimétert is apadhat), hogy a tavalyi csapadékos évhez képest az idén alacsonyabb a tó őszi vízállása. Ez azonban nem jelent rendkívüli állapotot, az elmúlt években többször volt ősszel hasonlóan alacsony a vízszint - közölte a szakember.

Hozzátette, mindig ebben az évszakban a legalacsonyabb a talajvízszint, ami ezt követően telik vissza tavaszig. A következő fél éves meteorológiai előrejelzés szerint továbbra is kevesebb csapadék várható a sokévi átlagnál, de még így is valószínűsíthető, hogy májusra eléri a Balaton vízszintje a szabályozási maximumot, vagyis a 110 centimétert.

Azokra az aggodalmakra reagálva, hogy esetleg feleslegesen történhetett vízeresztés a Sió-csatornán Csonki István leszögezte, minden vízeresztés nyilvános, ellenőrizhető, hiszen minden zsilipnyitásról, vízeresztésről és zsilipzárásról tájékoztatja a vízügy a közvéleményt. Vízeresztés utoljára május 2-án történt, akkor is a szabályozási maximum fölött hagyva valamivel a Balaton vízszintjét. A nyár folyamán háromszor kellett kisebb mennyiségű vizet leereszteni a Balatonból a Sió csatorna Siófok belterületi részének vízcseréjéért, amire egészségügyi okokból van szükség. Erre minden esetben előzetes bejelentést követően került sor, és esetenként 0,01 cm-es vízszintcsökkenést okozott a Balatonnál, amelynek a százszorosa párolog el a tóból egy-egy meleg napon - mondta Csonki István.

vehir.hu
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. tegnap 14:56 Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész gyászhír Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. tegnap 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.