Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C

A Budaörs következik

2011. október 14. 17:49 // Forrás: veszpremfc.hu
A Veszprém FC szombaton 14.30-kor a Budaörs csapatát fogadja, amely együttes eddig két ponttal kevesebbet a mieinknél.

Ellenfelünk rosszul kezdte az idényt, ám az utóbbi fordulókban kezdett magára találni és az elmúlt három körben hét pontot szereztek. Az utolsó fordulóban hazai pályán 1-0-ra győzték le a Győri ETO II-t.

Egy régi ismerős is visszalátogat Veszprémbe, a korábban fél évet a bakonyiaknál játszó Sánta Attila nyártól a Budaörs csapatát erősíti. A Tatabánya elleni vesztes mérkőzésen ő rúgta csapata egyetlen gólját. Érdemes lesz még figyelni Kollega Krisztiánra és Tüske Rolandra is, ugyanis mindketten gólerős középpályások.

Vágó Attila vezetőedző a múlthét végén kérte, hogy mindenki gyorsan felejtse el az MTK ellen mutatott gyenge teljesítményt, s hangsúlyozta, hogy a soron következő mérkőzésekre kell odafigyelnie a VFC-nek.

Sorsdöntő három hét áll a gárda előtt. Sorrendben a Budaörs, a Paks II és a Vidi II lesznek az ellenfelek, a Magyar Kupában pedig a legjobb tizenhat közé jutásért a Szombathelyi Haladással meccselnek a fiúk. A bajnoki ellenfelek hasonló képességű csapatok lesznek, ha ezeken a mérkőzéseken jól helytáll az alakulat, akkor nyugodtan várhatják a tabella élén álló csapatok elleni meccseket. Kijelenthető tehát, hogy ez a három meccs fogja meghatározni az őszi teljesítményüket.

A szombati mérkőzésen Burcsik Martin már Vágó Attila rendelkezésére állhat, s más sérült sincs a csapatnál.

Forrás: veszpremfc.hu

vehir.hu
további cikkek
Élre áll a Fűzfő? – az idény eddigi legizgalmasabb mérkőzése következik vármegyei foci Élre áll a Fűzfő? – az idény eddigi legizgalmasabb mérkőzése következik A VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó élvonal hétvégi fordulójában a listavezető Úrkút az üldöző Balatonfűzfő otthonába látogat. A csapatokat jelenleg két pont választja el egymástól, a tópartiak győzelem esetén megelőzhetik címvédő riválisukat. 2024. április 18. 8:06 Edzők és pénzek Erről jut eszembe… Edzők és pénzek „Csak azt kérem, hogy ne alázzatok meg... Ha jönnek az eredmények, meg fogtok fizetni. Ha pedig nem, akkor úgyis kirúgtok.” 2024. április 16. 7:02 A Fűzfő nyerte a rangadót, a Tihany tizenkettőt gurított vármegyei foci A Fűzfő nyerte a rangadót, a Tihany tizenkettőt gurított A VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó I. osztály elmúlt hétvégéi fordulójában a második helyen álló Balatonfűzfő 1-0-ra nyert Pápán, míg a Tihany 12-0-ra múlta felül a sereghajtó Várpalotát – összefoglaló, képriport. 2024. április 15. 8:56 Fájó vereséget szenvedett a Practical VSC Practical VSC Fájó vereséget szenvedett a Practical VSC A több sebből is vérző Practical VSC az utolsó percben kapott találattal 2-1-re alulmaradt a vendég Bicskei TC ellen a labdarúgó NB III vasárnapi rangadóján. A címvédő veszprémiek hátránya immár hat pont a listavezető Tatabányával szemben. 2024. április 14. 19:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.