Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A parkolón át kell közlekednünk!

2011. október 17. 12:14
Új forgalmi rendet kell megtanulnunk csütörtöktől a belvárosi körforgalom építése kapcsán. Teljes útzár, közlekedés a parkolón át. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A szükséges közműkiváltásokkal párhuzamosan elindult az aluljáró építéséhez szükséges árkok kiásása. A munka folytatásához azonban teljes szélességében le kell zárni a Budapest utca „Zöldház” melletti szakaszát, ezért jelentősen megváltozik a belváros közlekedési rendje.

– Korábban úgy terveztük, hogy nem lesz szükség teljes útlezárásra, a munkaterület biztosítása érdekében azonban meg kell tennünk ezt a lépést, a forgalmat rátereljük a Hotel előtti parkolóra – mondta érdeklődésünkre Schmidt István.

A Jutasi út-Budapest utca kereszteződésében továbbra is a meglévő lámpák irányítják a forgalmat, az Ady, az Ádám Iván és a Bezerédi utcához kapcsolódóan azonban forgalmirend-változások lépnek életbe, több helyen nem lehet majd balra kanyarodni, így a Jutasi út felől érkezve nem lehet behajtani az Ady Endre, valamint az Ádám Iván utca felé.

– Egy másik fontos változás – emelte ki a városfejlesztési iroda vezetője –, hogy az Ady utca felől érkezve nem lehet majd balra kanyarodni a parkoló felé, jobbra haladva pedig a lámpás kereszteződésben nem csak jobbra lehet kanyarodni a Budapest utca irányába, hanem egyenesen, a Jutasi út felé is biztosítva lesz a közlekedés.

A kivitelező egyelőre az elvárásoknak megfelelően tartja a szerződésben rögzített munkatervet. – Elmondható, hogy a különböző szolgáltatók és a hatóságok tisztában vannak a feladat kiemelt jelentőségével, s összhangban, jó ütemben haladnak – tájékoztatott Schmidt István. A tapasztalat szerint a városban közlekedők is komolyan veszik a beruházás nagyságát, ezért igyekeznek elkerülni a belvárost, emiatt azonban a csúcsidőben gyakran feltorlódik a forgalom a kerülőútként használt belső-körgyűrű egyes szakaszain. 

– A veszprémiek jól ismerik a várost, akik napi szinten közlekednek, megtalálják a kis utcákat, de nem szeretnénk lakóövezetre terelni a forgalmat. A fejlesztéssel kapcsolatban egyébként még nem érkezett kritika a hivatalhoz – közölte az irodavezető.

Az új forgalmi rend várhatóan az év végéig marad érvényben.

Cseh Zoltán
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. ma 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. tegnap 14:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.