Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Idézzük meg '56 szellemét!

2011. október 20. 12:10
A VESZPRÉM ANNO – 1956 című történelmi játék lényege a közösségépítés – mondta el lapunknak a szerző, Sebő József. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Tavaly már nagy sikerrel rendezték meg a VESZPRÉM ANNO – 1956 című történelmi játékot Veszprém belvárosában. Idén újra sor kerül erre a közönséget is megmozgató előadásra. Sebő Józseffel beszélt lapunknak a dokumentumokra épülő játék üzenetéről, lényegéről.

Szükségünk van a közösségi élményekre

„A vasárnap bemutatásra kerülő történelmi játék példáját Nyugat-Európából vettem. Ott több városban rendeznek olyan előadásokat, amelyek az adott település történelméhez kapcsolódnak, és részese lehet bárki, aki jelen van. Nálunk ezzel szemben a szokványos ünnepségek – szavalat, szónoklat, zene – vannak előtérben, amit sokan unnak. A célom az volt, hogy bevonjam a közösségeket az ünneplésbe, hogy egyfajta beavatás alakuljon ki. 1956 őszének veszprémi eseményeit találtam a legmegfelelőbbnek, ahol az egyetemistáké és Brusznyai Árpádé a főszerep. Az egykori történetet mindig a jelenkori egyetemisták játsszák el – ez a lényege az előadásnak. Ezáltal hagyományteremtő, de egyben mindig megújuló a darab.”

Eredeti szövegek, eredeti helyszínen

„A történelmi játék súlyát az adja, hogy eredeti szövegek hangzanak el, eredeti helyszínen. Az egyetem B épületénél kezdődik a történet, ahol megalakul a Megyei Forradalmi Tanács. Aztán a megyeháza elé vonulnak a „tüntetők”, innen pedig az Óváros térre, onnan a várba. 1956. október végének és november elejének napjai elevenednek fel. A kezdeti lelkesedéstől eljutunk az ellenállásig, a szovjet csapatok megjelenéséig. A játék során feltűnik Brusznyai Árpád alakja, megfogalmazódik az ő üzenete is. Aki vasárnap kijön 15 órakor az egyetem elé, része lehet ennek a közösségi varázslatnak.”
 

Pethő Imre
vehir.hu
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. ma 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. ma 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.