Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Pártot alapít Gyurcsány Ferenc

2011. október 22. 17:22 // Forrás: MTI
Demokratikus Koalíció néven létrejövő új, nyugatos, polgári balközép párt megalakítását jelentette be Gyurcsány Ferenc szombaton Budapesten.

Azt is közölte, hogy az MSZP-ből vele együtt távozó politikusok létrehozták a párt parlamenti frakcióját, de jelezte, emiatt még vitákra számítanak.

A volt miniszterelnök az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platform egyéves születésnapi rendezvényén, a Fáy utcai Vasas-sportcsarnokban tudatta: mivel az átalakítására tett erőfeszítéseiket kudarcosnak ítélik, távoznak az MSZP-ből és új pártot alapítanak.

Elmondta, hogy pártjukat a már létező Demokrata Párt bázisán hozzák létre, annak nevét, alapszabályát és vezetőségét is megváltoztatva. A Demokrata Párt februári megalakulásáról májusban a Magyar Nemzet számolt be, ismertetve, hogy a szerveződésben később vezető tisztséget tölthet be Gyurcsány Ferenc. A hír miatt az MSZP frakcióülésén élesen bírálták a korábbi kormányfőt, aki akkor - a többi képviselővel együtt - megerősítette, hogy továbbra is az MSZP-ben kíván politizálni.

Gyurcsány Ferenc most azzal indokolta, hogy a Demokrata Pártot veszik át, hogy a pártok bejegyzéséről az ügyészség mondhatja ki a végső szót, ők pedig nem bíznak Polt Péter legfőbb ügyészben, aki szerintük meggátolná, hogy új pártot alakítsanak. Egyórás beszédében - amelyet számos alkalommal szakított meg a többségében idős emberek alkotta közönség tapsa - a Demokratikus Koalíciót a szabadság és a szolidaritás pártjaként határozta meg, ahol az egyes számú tagkönyv Vitányi Iváné.

Szavai szerint a céljaik közé tartozik majd felébreszteni a társadalmat abból a "torz álomból", hogy a közösségi és egyéni jólét a kormány akaratán múlik, olyan államot akarnak, ahol mindenki tisztában van azzal, hogy felelős önmagáért és hazájáért. Elmondta, megítélésük szerint az oktatás az az ágazat, amelyre költségvetési kiadáscsökkentés esetén is többet kell költeni.

Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy az MSZP-frakcióból távozó tíz politikus - rajta kívül Baracskai József, Ficsor Ádám, Kolber István, Molnár Csaba, Oláh Lajos, Szűcs Erika, Vadai Ágnes, Varju László és Vitányi Iván - szombaton új képviselőcsoportot alakított, vezetőjéül Molnár Csabát választották.

Ezzel összefüggésben közölte, hogy a frakcióalakításhoz nem kértek jóváhagyást a Ház vezetésétől, és arra számítanak, hogy ellenfeleik "alávaló, tisztességtelen eszközökkel" próbálják majd ellehetetleníteni döntésüket.

Az Országgyűlés házszabálya a frakciók megalakításával kapcsolatban rögzíti, hogy az ugyanazon párthoz tartozó képviselők - legalább tízen - képviselőcsoportot hozhatnak létre. Rendelkezik arról is, hogy a valamely frakcióból kilépett vagy kizárt képviselőt függetlennek kell tekinteni, s aki függetlenné vált, csak hat hónap elteltével csatlakozhat képviselőcsoporthoz.

Az alkotmányügyi bizottság 2009 márciusában általános érvényű állásfoglalást fogadott el, amely szerint a féléves kötelező függetlenség nemcsak a már létező frakcióhoz való csatlakozásra, hanem egy új frakció megalakulásában való részvételre is vonatkozik.

Ugyanakkor - igaz, a fenti állásfoglalás előtt, 1996-ban - volt már példa arra, hogy a házvezetés úgy döntött, új frakció alakításakor a képviselőknek nem kötelező fél évet a függetlenek között tölteniük: az MDF-ből kiváló honatyák így azonnal létrehozhatták a Magyar Demokrata Néppárt frakcióját.

Gyurcsány Ferenc az MSZP-vel való szakításról szólva elmondta: maradnak ott barátai és ellenfelei is. Kitért arra, hogy a párt korábbi elnökeként nehezen viselte, amikor többen megkérdőjelezték azt a jogát, hogy véleményt mondjon, akár nyilvánosan is a szocialista pártról. Hangsúlyozta azonban, hogy az elválás után nem tesznek megjegyzéseket az MSZP-re, mert az Orbán-kormány leváltásában érdekelt politikai erőkként "vigyázniuk kell egymásra". Elmondása szerint ez azt is jelenti, hogy nem válaszolnak majd, ha "bántják vagy sértegetik" őket korábbi párttársaik.

Kifejtette: egy éve, platformjuk megalakításakor adtak még egy esélyt arra, hogy rendszerváltás történjen az MSZP-ben. A magyar baloldal akkor volt sikeres, amikor egyszerre képviselte a klasszikus baloldali értékeket és a progressziót, egyszerre volt polgári és szocialista - magyarázta. Megjegyezte, különösen így van ez most, amikor nincsenek homogén társadalmi osztályok. Az a véleménye - tette hozzá -, hogy a "jobboldali-keresztény kurzus" politikájára nem lehet tradicionális baloldali választ adni, helyette a sokszínű polgári közép megszervezése a feladat.

A volt miniszterelnök beszédében hosszan bírálta a kormányt. Szólt arról, hogy demokratikus választás nem adhat felhatalmazást önkényre, a jogállam lebontására. Az a hatalom - folytatta -, amelyik ezt teszi, és a szabadság helyett a hatalmát terjeszti ki, illegitim.

Kijelentette, illegitimnek tekintenek minden, az új alaptörvény szabályai alapján kinevezett állami vezetőt is, így például az Alkotmánybíróság új tagjait és a legfőbb ügyészt, akik "kizárólag Orbán Viktort szolgálják".

Azzal kapcsolatban, hogy egy kormánypárti képviselők jegyezte és a parlamentben elfogadott határozati javaslat visszaállítaná az Országház előtti terület 1944-es arculatát - eltávolítva onnan József Attila szobrát is -, úgy fogalmazott: a kormányon lévők nemcsak a Kossuth téren, hanem egész Magyarországon szeretnék visszaállítani az 1944-es állapotokat. "De mi nem megyünk vissza 1944 Magyarországára" - mondta.

A szombati rendezvényen a Demokratikus Koalícióhoz tartozókon - több korábbi MSZP-s országgyűlési képviselőn, így Csiha Juditon, Kósáné Kovács Magdán, Szabó Zoltánon és Vojnik Márián - kívül ott volt Bauer Tamás és Eörsi Mátyás korábbi szabad demokrata képviselő, Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF egykori szóvivője, Vágó István televíziós műsorvezető, Bálint György agrármérnök és Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat korábbi vezetője.

 

Mesterházy: az MSZP erősebb lesz a Demokratikus Koalíció kiválásával

Az MSZP elnöke szerint pártja erősebb lesz a Demokratikus Koalíció kiválása után, mert nem a párt belső vitáival foglalkoznak ezután - jelentette ki Mesterházy Attila szombaton, az MSZP Országos Választmányának ülése után.

A választmány egyhangú döntéssel elfogadott egy kilenc pontos határozatot is, amelyben egyebek között felszólítják "azokat a képviselőket (országgyűlési, önkormányzati képviselőket), akik Gyurcsány Ferenccel kívánnak távozni az MSZP-ből, hogy mandátumukat adják vissza az őket jelölő szervezeteknek". Mesterházy Attila ugyanakkor megerősítette, hogy mivel az országgyűlési képviselők megválasztásuk pillanatától maguk rendelkeznek mandátumukról, ezért ez csak egy politikai felszólítás, ha maguktól nem mondanak le mandátumukról, akkor nincs eszköze az MSZP-nek arra, hogy ezt kikényszerítse. A határozat rögzíti még, hogy a választmány tudomásul veszi a Demokratikus Koalíció Platform (DK) kilépését, ugyanakkor leszögezi: a DK működése és tevékenysége "nem összeegyeztethető az MSZP általános politikai irányvonalával és alapszabályával". Ezért az választmány az országos elnökség javaslatára és a párt alapszabályának értelmében szombattól megtiltja a platform további működését.

A határozat emellett felkéri az MSZP helyi és megyei szervezeteit, hogy egyenként kezdeményezzenek megbeszélést a párttagokkal arról, hogy távozni akarnak-e. Ugyanakkor "a közös múlt okán, az MSZP továbbra is nyitott arra, hogy (…) visszafogadja azokat, akik a jövőben bármikor megváltoztatják kilépési döntésüket" - áll a határozatban. A választmány ezen kívül felhívja a kilépők figyelmét, hogy továbbra is "van felelősségük a közösségük iránt" mert közös céljuk az "orbáni rendszer" leváltása. Ezzel kapcsolatban Mesterházy Attila leszögezte: az MSZP nyitott minden olyan demokratikus párt irányába, amely az "orbáni rendszer" leváltásában érdekelt. Az MSZP elnöke egyébként sok sikert kívánt Gyurcsány Ferencnek "ahhoz a munkához, amibe belekezdett". A választmányi határozat kitér arra is, hogy az MSZP tagjai, testületei és pártközösségei számára "az alapszabály betartása, a többségi álláspont tudomásul vétele és képviselete egyértelmű követelmény. Akik a vitákat a nyilvánosság előtt a sajtó segítségével kívánják megvívni, azokkal szemben az Országos Etikai és Egyeztető Bizottság köteles hivatalból eljárást indítani."

 

Schiffer: az LMP távol tartja magát más pártok belügyeitől

Az LMP eddig is távol tartotta magát más pártok belügyeitől és ezután is ehhez tartja magát - reagált Schiffer András szombaton az MTI-nek a Demokratikus Koalíció párt megalakításának hírére.

Az LMP frakcióvezetője hozzátette: "minket az viszonylag kevéssé érdekel, hogy egy, három, vagy esetleg négy szocialista párt van a parlamentben, az LMP fő ellenfele a fideszes kétharmad".


Jobbik: a DK a "legmagyarellenesebb" formáció

A Jobbik szerint a szombaton megalakult Demokratikus Koalíció (DK) párt a "legmagyarellenesebb" formáció - mondta el az MTI-nek Novák Előd.

A Jobbik alelnöke feltette a kérdést: "mi pénzbe került az Gyurcsány Ferencnek, hogy összevásárolja a frakció megaalapításához szükséges képviselőket?" Az ellenzéki politikus szerint ezzel a "szalámizálódással" eldőlt, hogy a parlamentben a kormány legfőbb kihívójává a Jobbik lépett el, mert bár "még egy fővel az MSZP a nagyobb frakció, de ilyen töredezettség mellett a sokkal egységesebb Jobbik frakció lesz képes megjeleníteni a valódi alternatívát a kormánnyal szemben".
 

vehir.hu
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.