Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A minőségi oktatás 300 éve

2011. október 23. 2:12
„Az iskolát, a nevelést és a minőségi oktatást meg kell őrizni” – fogalmazott köszöntőjében dr. Navracsics Tibor a Lovassy László Gimnázium ünnepségén. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Piaristák veszprémi letelepedésének 300. évfordulóját, és ezzel együtt az iskola alapítását ünnepelték szombat délelőtt a Lovassy László Gimnáziumban. A tornacsarnokban a múlt és a jelen egyszerre keveredett, ahogy a köszöntőket hallgatva együtt ültek a gimnázium régi és új diákjai.


Schultz Zoltán

Elsőként az iskola jelenlegi igazgatója, Schultz Zoltán szólt a jelenlévőkhöz. – Példaértékű ez az ünneplés egy olyan iskolában, amely fontosnak tartja az elődeitől örökölt hagyományok ápolását, a színvonalas oktatást, a nevelés sokszínű lehetőségeinek kihasználását, ugyanakkor fontosnak tartja a nyitottságot és a folyamatos fejlődést is.


dr. Navracsics Tibor

Visszatérő diákként üdvözölte az ünneplő tömeg dr. Navracsics Tibort is, aki a közösséghez tartozás fontosságát a történelmi kezdetek elmesélésével illusztrálta. – Mind tagjai vagyunk ennek az iskolának, amely szinte napra pontosan 300 éve született meg. Amikor 300 éve Volkra Ottó püspök Veszprém füstölgő romjai és az elhagyatott pusztaság közepére egy iskolát alapított, azzal az ország egyik leghíresebb iskolája alakult ki lépésről-lépésre. Ha látszólag nincs kiút, vagy üszkösek a romok, akkor az iskola jelenti a megoldást. Ahol iskola van, ott remény is van. Ez az út a jövőbe – tette hozzá büszkén a miniszterelnök-helyettes. Gondolatait azzal zárta, hogy a gimnázium a 300 év alatt végig következetesen kitartott a minőségi oktatás mellett, és ezt továbbra is meg kell őrizniük.


Urbán József

Urbán József rendfőnök helyettes a Magyar Piarista Rend nevében tolmácsolta e jeles esemény jelentőségét. Elmondta, hogy tanárnemzedékek egymást követő soráról is emlékezünk ezen a napon, olyan piarista szerzetesekről, akik a megszokott dolgok helyett a valóságot kívánták megélni és megtalálni az életben. – Az iskolai munka és a tanítás egy olyan szolgálat, amely csak annak rejt kincset, aki hivatásként kezeli. Az iskolában az emberré válást tanítják, és ha visszaemlékezünk ott eltöltött éveinkre, kapcsolatokat és arcokat idézünk fel, nem pedig tárgyakat és eszközöket. Az iskolát a társak jelentik – emelte ki a rendfőnök helyettes, szavaival mintegy útravalót adva a beszédet vastapssal jutalmazó lovassys diákok számára.


Porga Gyula

Veszprém város képviseletében Porga Gyula állt ki a díszközgyűlés elé. A polgármester emelkedett hangvételű beszédében elmondta, hogy ez az ünnep egy veszprémi ünnep, majd büszkén jegyezte meg, hogy egy várost nemcsak az épített öröksége határozza meg, hanem a szellemi építmények is. – Ez a 300 éve épített szellemi építmény a mai napig stabilan áll. A város jövője az ehhez hasonló intézményekben van – hívta fel a figyelmet a jövő ápolására a polgármester.

Varga Miklós, a Lovassy és volt Piarista Gimnázium Öregdiákjainak Baráti Körének ügyvezető-elnöke köszöntőjében a közös múltra emlékezett, amelynek alapjait több mint 25 éve tették le. Meghatódva emlékezett vissza az egykori diáktársakra, hiszen a baráti kör kiállta az idő próbáját. Zárásul azt kívánta a diákoknak, hogy vegyék át tőlük a hagyományőrző fáklyát, és őrizzék a múltat.

Az ünnepségen a gimnázium diákjai – bizonyítva tehetségüket – kulturális műsort adtak, amelyben többek között Szent Ágoston és David Thoreau gondolatait idézték a lélekről, tehetségről, valamint a tudás erejéről is. 

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. ma 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. ma 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.