Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megalakult a frakció

2011. október 23. 15:50 // Forrás: MTI
Levélben tájékoztatta Kövér László házelnököt Molnár Csaba arról, hogy vezetésével szombaton megalakult a Demokratikus Koalíció (DK) parlamenti frakciója. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A politikus az MTI-nek vasárnap azt mondta: képviselőcsoportjuk a házszabálynak megfelelően jött létre, és mivel nem kiléptek vagy kizárták őket az MSZP-frakcióból, hanem új képviselőcsoportot alakítottak, nem kell fél évre a függetlenek közé ülniük. Ezért arra számítanak, hogy a hétfői ülésnapon - napirend előtt - már fel is szólalhatnak a Házban.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök az általa vezetett platform egyéves születésnapi rendezvényén jelentette be, hogy távoznak az MSZP-ből és Demokratikus Koalíció néven új, nyugatos, polgári balközép pártot alakítanak. Azt is közölte, hogy a szocialista képviselőcsoportból vele együtt távozó tíz politikus létrehozta a párt parlamenti frakcióját.

Mivel a Gyurcsány-párt formailag a már létező Demokrata Párt bázisán jön létre, Molnár Csaba a házelnöknek küldött levelében a Demokrata Párt frakciójának megalakításról számol be, jelezve azonban, hogy a párt elnevezésének megváltoztatását követően a csoportosulás neve Demokratikus Koalíció lesz.

Molnár Csaba az MTI-nek vasárnap nyilatkozva arra az 1996 márciusában hozott alkotmányügyi bizottsági határozatra emlékeztetett, amelynek értelmében az MDF-ből távozó képviselők - Szabó Ivánnal az élükön - jogszerűen hozták létre a Magyar Demokrata Néppárt frakcióját. A testület szinte egyhangúlag ismerte el, hogy az MDNP-s politikusok korábbi frakciótagsága nem kizárással vagy kilépéssel, hanem az új képviselőcsoport megalakításával szűnt meg - idézte fel.

Hozzátette, hogy az MSZP véleményét a később az Alkotmánybíróságot vezető - jelenleg is alkotmánybíróként dolgozó - Bihari Mihály képviselte akkor, a Fideszét pedig Szájer József, és mindketten a fenti álláspont mellett érveltek, majd annak szabályszerűségét az Országgyűlés is nagy többséggel - így az összes jelenlévő fideszes képviselő támogatásával - mondta ki.

Molnár Csaba hangsúlyozta, hogy frakciójuk megalakítása előtt több alkotmányjogásszal konzultáltak, és az a véleményük, hogy az 1996-os döntést - miután általános érvényű - csak akkor lehetne megváltoztatni, ha azóta módosult volna a kérdéses házszabályi rendelkezés. Márpedig, mivel a DK-tagok új frakciót alakítottak, rájuk ugyanaz a határozat érvényes, mint 1996-ban az MDNP-s képviselőkre - jelentette ki.

Így, megítélésük szerint, az Országgyűlés vezetésének nincs más teendője, mint tudomásul venni a döntésüket, majd kialakítani a Ház működésének új rendjét, így például a megváltozott ülésrendet. A Demokratikus Koalíció ezért hétfőre bejelentkezik napirend előtti felszólalásra - közölte.

Molnár Csaba tudatta azt is, hogy a tíztagú - rajta és Gyurcsány Ferencen kívül Baracskai József, Ficsor Ádám, Kolber István, Oláh Lajos, Szűcs Erika, Vadai Ágnes, Varju László és Vitányi Iván alkotta - képviselőcsoport megalakításáról és a frakció létrehozásáról szóló házszabályi rendelkezésekről számos, Magyarországra akkreditált nagykövetet is tájékoztattak.

A politikus az MTI kérdésére elmondta, hogy frakcióvezető-helyettesnek Varju Lászlót választották. Kitért arra is, hogy mivel a házszabály szerint minden képviselőcsoportnak az összes parlamenti bizottságban tagságot kell biztosítani, a DK-tagoknak egyszerre két-két testületben kell majd dolgozniuk. A részleteket firtató kérdésre Molnár Csaba úgy válaszolt: arra számít, hogy a helyek elosztásakor tisztességes megállapodás születik a pártok között.

vehir.hu
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. ma 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. ma 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.