
Porga Gyula
– Mi az a három legfontosabb történés az elmúlt egy évből, amit kiemelne?
– Az első mindenképp a Kolostorok és kertek projekt átadása. Nem csak szép, hanem ténylegesen használják a veszprémiek. Nagyon jól sikerült fejlesztés, ami azt is szimbolizálja, hogy a nagy ügyek ciklusokon át ívelnek. Ugyan ilyen fontosnak tartom a Pannon Egyetemmel kötött együttműködést, amely egy olyan jövőbe mutató közös munka kereteit fekteti le, ami hosszú távon fogja meghatározni a város jövőjét, arculatát, lehetőségeit. Eddig protokolláris volt a kapcsolat, egymás fejlesztéseiről a sajtón keresztül értesültünk. Az önkormányzat és az egyetem abban gondolkodik, hogy a város élhető, szerethető, sikeres és biztonságos legyen, de soha nem egyeztettük, hogy milyen úton valósítjuk ezt meg. Az együttműködésnek köszönhetően ez már intézményes formában működik, és 12 éves közös gazdasági stratégiát fogunk megalkotni, valamint egy innovációs alapot is létrehozunk. A következő, amit megemlítenék, az a Veszprém-Barcelona kézilabda-összecsapás első félideje lenne. A későbbi Bajnokok Ligája győztest hazai pályán 8 góllal vertük. Az ott megjelent akarat a szurkolók és a csapat részéről egyaránt azt a szimbolikus üzenetet rejti, hogy egy ilyen kis város is képes hatalmas teljesítményekre.
– Az önkormányzati ciklus első évére tervezett munkarend maradéktalanul megvalósult?
– Azt mondtuk, hogy 2011 az alapok lerakásának időszaka, úgy érzem, ez megtörtént. A költségvetésben meghatározott feladatok végrehajtásában vannak nehézségeink, mind az illeték-, mind pedig az ingatlan eladási bevételeinkben hiányok tapasztalhatók, ilyenkor az a dolgunk, hogy a kiadásokat is ennek megfelelően csökkentsük. Ezzel együtt a konkrét költségvetés végrehajtásában jól állunk, de egy polgármester soha nem lehet elégedett.
– Új modellt alakítottak ki az önkormányzati munka területén. Hogyan vált be?
– Alapvetően eredményesnek látom. A bizottsági munka sokkal hatékonyabb lett, a napi működés visszaigazolta, olcsóbban is működhet az önkormányzat. Nagy ambícióval vágtunk bele, hogy a fejlesztési területnek külön alpolgármestere legyen, ami végül jó döntésnek bizonyult.
– A költségcsökkentés érdekében átalakítások zajlanak az önkormányzati tulajdonban lévő intézmények körében.

– A megtakarításokat úgy érjük el, hogy racionalizáljuk a kiegészítő tevékenységeket, vagyis a megszokott magas szakmai színvonalból nem engedünk, ezt ugyanis nem szabad a takarékosság oltárán feláldozni. A szakmai munka továbbra is az intézményekben zajlik, de az épületekkel kapcsolatos kötelezettségek nálunk futnak össze. Van annyi erőnk helyben, hogy megállítsuk az adósságspirált, de ahhoz, hogy kilábaljunk belőle, önkormányzati szándék is szükséges. Várjuk azt a törvényi hátteret, amely a közoktatásról, illetve az önkormányzati rendszer átalakításáról szól.
– Milyen eredményeket várnak az előbb említett törvények meghozatalától?
– A rendszer átalakítása még nem tisztázott, de az jól látszik, hogy nincs benne elegendő pénz. Ez indokolja a felülvizsgálatot – hatékonyabb működés szükséges. A városokat sújtó intézményfenntartási terhek csökkenni fognak, több energia marad a városfejlesztési és -fenntartási feladatokra. Ez a változtatás az elkövetkezendő 30-40 évre határozza meg az ország jövőjét. Lesznek nehézségek és konfliktusok, egy 20 éve megszokott rendszert kell átalakítani, de ezért vannak a polgármesterek, hogy az átállás minél könnyebben menjen.
– Beszéljünk a helyi politikáról. Mennyire jut levegőhöz az ellenzék Veszprémben?
– A választási eredmények arányában részesülnek ellenzéki képviselők a különböző bizottsági helyekben. Meg van rá a hely, hogy elmondják véleményüket, nyitott vagyok minden kezdeményezésre, valamint a közgyűlések előtt is rendszeresen egyeztetünk. Az ellenzék nem érezheti vállán a kétharmad súlyát.
– Több fajsúlyos ellenzéki kritika is érte az elmúlt időszakban a városvezetést, ebből kettőt emelnék ki. Tavasszal került napirendre egy jövőbeli ipari park fejlesztésére használható ingatlanterület megvásárlása a szentkirályszabadjai repülőtér mellett.
– Az októberi közgyűlés dönt a megvásárlással kapcsolatban. Az előbb a város jövőjéről beszéltünk. Fontosnak tartom, hogy ne csak a kiadásokat csökkentse egy önkormányzat, hanem próbálja növelni a bevételeket. Ennek legintenzívebb módja, hogy igyekszik olyan infrastruktúrát kialakítani, ahol jelentős cégek megjelenhetnek, amelyek aztán bevételt és munkát adnak. A környező nagyvárosok közelében sok helyen ipari parkok létesültek, amire nálunk nincs lehetőség, ezt orvosolja a mostani beruházás. Radikálisan változtattunk a korábbi ingatlangazdálkodási gyakorlattal, ugyanis az így befolyó összeggel nem a költségvetési lyukakat tömjük be, hanem ingatlanfejlesztésre fordítjuk. Biztos vagyok abban, hogy lassan lábra kap a gazdaság, és megjelennek azok a befektetők, akik itt képzelik el a fejlesztéseiket. Ezt bizonyítja, hogy a meglévő gyárak is folyamatosan bővítenek.

– Ellenzéki vélemény szerint az önkormányzat arra használja a Közüzemi Szolgáltató Zrt.-t, hogy onnan forrást szerezzen, ha szükséges.
– Azzal, hogy öt évvel ezelőtt számos önkormányzati céget egy gazdasági társasággá alakítottuk, jelentős megtakarítást értünk el. Furcsa számomra, hogy rossz gazdaként minősítenek bennünket, hiszen a VKSZ Zrt. kiegyensúlyozottan működik. Azokban a városokban, ahol nem az önkormányzat tulajdonolja a közszolgálatot végző társaságokat, a piaci viszonyoknak megfelelő árat kell fizetniük az ott élőknek.
Szoros együttműködés alakult ki a cég és az önkormányzat között, kölcsönös együttműködésre vagyunk ítélve, s egymást segítjük, ha ez szükséges, de soha nem veszélyeztettük a gazdasági társaságunk jövőjét, a lakossági terhek pedig olyan szinten vannak, amit országos összehasonlításban büszkén vállalhatunk.
– Milyen jövőképet lát maga előtt?
– Az alapozást megkezdtük. Sok energiánkat emészti majd fel a belvárosi rehabilitáció, de bízom benne, hogy ugyanolyan sikeres projekt lesz, mint a Séd-völgyi beruházás, s amikor átadjuk, benépesül a Kossuth utca is. Ezzel párhuzamosan megújul az egykori Séd mozi, valamint a régóta áhított parkolóbővítéseket is megvalósítjuk. Folyamatosan napirenden van a közlekedési infrastruktúra fejlesztése. Zajlik a körforgalom építése, de itt nem szabad megállni, tovább kell csökkenteni a belváros terhelését. Az erre vonatkozó tervek készen vannak, várjuk a forrásokat, hogy meg tudjuk valósítani azokat. Hihetetlen dinamizmussal zajlik a kerékpárút-fejlesztés – a városban és a bevezető utak mentén egyaránt. A turisztikai fejlesztések is folytatódnak. Elnyert pályázatunk van a várkapu megújítására, illetve egy térségi turisztikai összefogásnak köszönhetően jelentős forrásokat tudunk majd megmozgatni.