Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Lángok gyúltak a hősökért

2011. november 2. 11:41
November másodikán az MH 54. Veszprém Radarezred katonái az első világháborúban elesett bajtársakra emlékeztek az alsóvárosi temetőben lévő Kossuth-szobornál. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom


Zentai László

Az ünnepi szertartás a katonai megemlékezések sorozatának egyik eleme volt, még három ünnepséget tartunk a városban - tudtuk meg Zentai László alezredestől. A radarezred parancsnoka elmondta, hogy a halottak napján túl hagyományteremtő jelleggel emlékeznek meg innentől kezdve a doni áttörésről, október hatodikáról, valamint a Hősök Napjáról is. Hozzátette, hogy minden évben végigjárják az alsóvárosi, a vámosi úti, valamint a dózsavárosi temetőt is, ezzel tisztelegve a halott katonák előtt.


Szécsi Ferenc

– A média által hangsúlyozott „éljünk a jelenben” gondolat különösen akkor válik fontossá, amikor halottak napján kimegyünk a temetőbe, és elhanyagolt sírokat is találunk – mondta Szécsi Ferenc plébános, aki szerint ez nem azért van így, mert a sírok gondozói már nem élnek, hanem mert az utódok a jelenben élnek. Szécsi Ferenc szerint tanulságosak a „csak a teste” feliratú emlékhelyek, hiszen e sor rámutat arra, hogy a test mellett a belső érték és a szellem is fontos. A plébános úr ünnepi köszöntőjében kiemelte: a jelen megélése közben is vissza kell tekintenünk a múltra.


Szabó György

Szabó György református lelkész szerint „semmi sem maradandó, ahogy az élet sem. A sírokon mindössze az évszámok közötti kötőjel jelenti azt az időt, amit az illető a Földön töltött”. Rámutatott arra is, hogy mivel az emlékek idővel megfakulnak, kötelességünk emlékezni az első világégésben hazájukért életüket áldozó katonákra.

Az alsóvárosi temetőben több mint 380 első világháborús sír van, ahová a Veszprémben kialakított hadikórházakban elhunytakat temették el. A föld alatt háborítatlanul nyugszanak a háború hősei – a magyarok mellett a monarchia és a valamikor ellenséges országok katonái is.

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. ma 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. ma 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.