Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elfogadták az önkormányzati törvény tervezetét

2011. november 3. 15:43 // Forrás: kormany.hu
A cél az, hogy az új törvény pontosabban, differenciáltabban határozza meg mind az önkormányzatok, mind pedig az állam feladatait. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az önkormányzatok szabadságát is meghagyja, ugyanakkor kötöttebb, átláthatóbb rendszert valósít meg a Kormány által szerdán elfogadott új, 155 paragrafusból álló tervezet – jelentette be a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Giró-Szász András. A kormányszóvivő hangsúlyozta: az 1990-től érvényben lévő önkormányzati törvénynek mostanra minden előnye és hátránya kiderült, mára a rendszer eljutott "teljesítőképességének határára”.

A cél az - folytatta a kormányszóvivő -, hogy az új törvény pontosabban, differenciáltabban határozza meg mind az önkormányzatok, mind pedig az állam feladatait. Hozzátette, hogy a hamarosan Parlament elé kerülő tervezet sok tekintetben meghagyja az önkormányzatok szabadságát, ugyanakkor szükséges azok pénzügyi, gazdasági helyzetének megszilárdítása, egy kötöttebb finanszírozási rendszer kialakítása, és a már meglévő adósságállományuk hatékony kezelése.

A Kormány fontosnak tartja az önkormányzatiság elvét, ezért a tervezetnek ez az alappillére – mondta Giró-Szász András, majd hozzáfűzte: az új törvény igazodik a nemzetközi és a hazai hagyományokhoz is.

Tállai András emlékeztetett: az elmúlt 10 hónapban széleskörű egyeztetés történt önkormányzati érdekszövetségekkel, parlamenti pártokkal, valamint kistérségi fórumokon, konferenciákon gyűjtöttek tapasztalatokat. Abban egyetértünk – folytatta - , hogy változtatni kell, hiszen az önkormányzati feladatrendszer átláthatatlanná vált, az önkormányzati rendszer eladósodott, így már az önként vállalt feladataikat sem tudják hatékonyan ellátni.

Az önkormányzati államtitkár kiemelte: minden településnek lesz saját választott testülete, az önkormányzati alapjogok nem fognak csorbulni, azonban tisztázni kell az állam és az önkormányzatok viszonyát, feladat- és hatáskörellátását. A helyi önkormányzatok ellátandó feladatai maradnak többek közt: az óvodai ellátás, egészségügyi alapellátás, településfejlesztés, de számos államigazgatási hatósági feladat a Kormányhivatalok kezébe kerül, valamint a katasztrófavédelem egyes területeit is az állam fogja ellátni – részletezte az államtitkár.

2012 januárjától az önkormányzatok hitelfelvételi és kötvénykibocsátási lehetőségei szigorodnak, valamint új törvényességi felügyeleti rendszert vezetnek be. A tervezet új feladatfinanszírozási rendszer kialakításának lehetőségét is biztosítja, amely 2013. január elsejétől léphet hatályba – tájékoztatott Tállai András. E változások, valamint az államháztartási törvény módosítása 2013 januárjától lényegében teljesen új gazdasági szemléletet fog meghonosítani az önkormányzati rendszerben – tette hozzá az államtitkár.

A társulással kapcsolatban Tállai András elmondta: a helyi önkormányzatok képviselő-testületei megállapodhatnak abban, hogy önkormányzati társulást hoznak létre. Ez a 2000 lélekszám alatti településeken kötelező lesz – fűzte hozzá.

Tállai András úgy fogalmazott: a tervezet célja az, hogy a jövőben az önkormányzatoknak kötelezően csak olyan feladatot kelljen ellátniuk, amelyekre van forrás. Ezt fogja biztosítani az új feladatellátási rendszer.

Új szegmensei a tervezetnek egyes összeférhetetlenségi és a méltatlansági szabályok – húzta alá az államtitkár. Az összeférhetetlenségi kritériumok szigorodni fognak – folytatta -, hiszen nem lehet polgármester országgyűlési képviselő, és fordítva. A méltatlansági szabály pedig azt jelenti, hogy amennyiben a választott tisztségviselő törvénybe ütköző cselekedetet hajt végre, úgy alkalmatlanná válik a feladata ellátására – emelte ki Tállai András.

Újságírói kérdésre válaszolva a kormányszóvivő kijelentette: a Kormány támogatja az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva megszüntetését 2012. január 1-jével, a döntés azonban a parlament kezében van.
 

vehir.hu
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. ma 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. ma 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.