Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Karácsonyról a nyár derekán / – nyári szünetre mennek Füred képviselői –

2008. augusztus 1. 16:18
Nyári szünete előtti utolsó soros ülését tartotta csütörtökön Balatonfüred képviselő-testülete. Napirenden szerepelt többek között a kibővült hegyközség beszámolója, a városi lap kiadása, illetve a „közelgő” karácsonyi díszkivilágítás.
Elsőként a Balatonfüred-Szőlős Hegyközség beszámolóját vitatta meg a grémium. Csizmazia Szilveszter képviselő azt hangsúlyozta, hogy olyan súlyos terhek vannak a kistermelőkön, melyeknek hatására sokszor elmegy a termelői kedvük, kilépnek a hegyközségből, s kezdeményezik a kivágást. Ez a teher elsősorban adminisztrációs teher. Számtalan, nehezen követhető szabályzót kell szem előtt tartaniuk. A képviselő nehezményezte azt is, hogy átmeneti növényvédőszer-hiány alakult ki, aminek hátterében az áll, hogy a nagy hatékonyságú szereket csak az ún. „zöld” könyvvel vehetik meg, ám ahhoz, hogy valaki ennek birtokában legyen, több ezer forintos tanfolyamot kell tennie a vegyszerek ismeretéről.

A folytatásban a kárpótlás okozta, s mindmáig rendezetlen helyzet került szóba. A hegyközségek kezében nincs törvényi lehetőség – mondta Lázár János képviselő –, s az eszetlen bürokrácia is kedvét szegi a gazdáknak. Dr. Bóka István polgármester magyarázatképp hozzátette, hogy a bürokrácia éppen a boros gazdák érdekében, a borhamisítás ellen erősödött meg. A felmérések szerint az összes hazai bormennyiség 20-25%-a hamis, ám a Balaton-felvidék példaértékű, ahol ritkaságszámba megy a hamisítás.

Csizmazia képviselő arra kérte Bóka István és Nagy Jenő országgyűlési képviselőket, hogy a Parlament következő ülésszakában foglalkozzanak a témával, elsősorban a tisztességes kistermelők érdekében.

A képviselők ezután vita nélkül elfogadták a 2008. évi költségvetés immáron harmadik módosítását, amelyre az előző módosítás óta ismertté vált gazdasági események miatt volt szükség.

Módosult, s egységesebbé vált a város szervezeti és működési szabályzata. Erre a pályázati pénzek megszerzésének technikája miatt volt szükség. Bóka István hangsúlyozta, hogy a város büdzséjének akár 50-60-70%-át is elérhetik a jövőben a pályázati pénzek, így ezekre sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani.

Újabb, s hosszabb polémia a város karácsonyi díszkivilágítása körül alakult ki. A téma immáron másodjára került a képviselők elé, s többen tisztábban kívánták látni, mire is fizet ki a város másfél millió forintot. A kivilágítással foglalkozó cég megbízottja elmondta, hogy a vasútállomás teljesen elsötétített várójában egészen különleges fényeffektekkel, kivilágítási bemutatóval várják a nagyjából három hónaposra tervezett karácsonyi kiállítás vendégeit. Volt, aki felvetett, hogy a város által nyújtott támogatás fedezeteként ne csak zárt térben, hanem Füred utcáin is mutatkozzon be a fénytechnika ugyanolyan árarányban. A napirendi pont lezárásaként elfogadták a képviselők a másfél milliós támogatásról szóló előterjesztést.

A város havi lapjának, a Balatonfüredi Naplónak a kiadására három pályázat is érkezett, s – mint ahogy azt a kiírás is tartalmazta – a legkedvezőbb ajánlattevő, a Füred Stúdió Kft. nyerte. A képviselők több elképzelést is megfogalmaztak bírálataikban, s javasolták, hogy egy év múlva, amikor közbeszerzési eljárást kell kiírni, jelenjenek meg az önkormányzat elvárásai is a tartalommal és a szerkesztéssel kapcsolatban.

Zatkalik András

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.