Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

„Csak titkolózás van”

2011. november 7. 13:25
Ezt Katanics Sándor sajtótájékoztatón jelentette ki azzal kapcsolatban, hogy már 176 napja nem lehet tudni a királyszentistváni hulladékkezelőben keletkezett tűz okát. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Hartmann Ferenc és Katanics Sándor önkormányzati képviselők (MSZP) közösen tartottak sajtótájékoztatót Nyilvános-e a tűzvizsgálati jelentés? címmel, ahol a királyszentistváni hulladékkezelőben keletkezett tűzeset jegyzőkönyvével kapcsolatos hivatalos ombudsmani állásfoglalást ismertették.


Katanics Sándor

Elöljáróban Katanics Sándor elmondta, hogy nem tudható pontosan, mi történt a királyszentistváni hulladék-feldolgozó telepen, ugyanis az átadást megelőző éjszaka tűz ütött ki, aminek következtében az első anyagi becsléseket is felülmúló, közel 800 millió forintos kárról beszéltek a szakértők. Az ellenzéki képviselő véleménye szerint „nem jogállamban élünk, hiszen a jogszabályokat nem betartva történnek információátadások, illetve történnek információ nem átadások". – 176 napja nem tudja közel 300 ezer ember, mi a tűzeset oka, az információkat eldugják a nyilvánosság elől – tette hozzá.

– Már október negyedikén kértük az adatvédelmi biztos állásfoglalását a tűzvizsgálati dokumentum nyilvánosságával kapcsolatban. A válasz október 26-án érkezett meg, amely szerint a jelentés bárki számára megismerhető. Ezek alapján 158 település mintegy 300 ezer lakosa várja el joggal, hogy tájékoztassuk őket – fogalmazott Hartmann Ferenc.


Hartmann Ferenc

Az önkormányzati képviselő hangsúlyozta, hogy elvárják a Tiszta Európa program lebonyolítására létrejött önkormányzati társulás elnökétől a nyilvánosság tájékoztatását a tűzvédelmi jelentésről, valamint a keletkezett kár felszámolására vonatkozó intézkedési tervről, amelyet a környezetvédelmi hatóság írt elő.

– Ezen felül a társulásnak beszélnie kell a kárviselés módjáról és kötelezettjéről is, illetve arról, hogy milyen forrásból végzik majd az általuk 400 millió forintra becsült felújítást. Arra is választ szeretnénk kapni, hogy mindezek a költségek hogyan érintik a szolgáltatási díjakat, és hogy kik a felelősek a történtekért – mondta zárásul Hartmann Ferenc.
 

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. ma 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. ma 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.