Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megkezdődött az Il Ferro-per

2011. november 8. 18:07 // Forrás: MTI
Tagadta bűnösségét az Il Ferro Kft. egykori vezetője a Fővárosi Bíróságon (FB) hétfőn megkezdődött büntetőperben. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A férfit gépkocsikon elhelyezett reklámokkal kapcsolatban sok száz millió forintos hűtlen kezeléssel, sikkasztással, csalással vádolják. Az ügyészség szerint a cég 2006-2007-ben több ezer autóssal kötött szerződést, amely arról szólt, hogy pénzt ad reklámok közzétételéért, de használt autó esetében egyszeri 180-333 ezer forintos díjat, új autónál pedig az általa kijelölt kereskedőnél történő vásárlást és 5-10 ezer forintos ügyintézési díjat kért. Cserébe azt ígérte, hogy új autó esetében fizeti a havi részletet 40 ezer forintig, a használt kocsik után pedig havi 50 ezret ad.

Az elsőrendű vádlott, Laskay Róbert volt ügyvezető százmilliókat utalt rokonai, barátai cégeihez fiktív számlákra, ügynöki jutalék címén, ellenszolgáltatás nélkül, és a pénzt később a vádlott-társak visszaadták neki - áll a vádiratban.

Az ügyészség szerint egyes vádlottak már 2006 nyarán tudták, hogy a cég tevékenysége hosszú távon nem biztosított, hiszen a bevételeket jelentősen meghaladták a kiadások. A cég mégis folytatta a szerződő partnerek gyűjtését egészen 2007 márciusáig, amikor felfüggesztették ügyfeleiknek a reklámdíjak folyósítását, ám az év áprilisig még újabb 380 szerződést kötöttek.

Mind a hét vádlott szabadlábon védekezik, köztük Laskay Róbert testvére, mindkét férfi felesége, továbbá három barátjuk, ismerősük. Az eljárás adatai szerint a vádlottak az Il Ferróval szerződő, új autókat vásárlók után közvetítői jutalékot kaptak az autókereskedőktől.

Laskay Róbert hétfői vallomásában egyértelműen tagadta bűnösségét, állítása szerint bűncselekményben nem vett részt, a történtekről a médiából értesült. Vallomása elején a 41 éves férfi kérdésre válaszolva azt mondta, hogy jelenleg havi 200 ezer forintos fizetést kap egy kft.-től. Korábban többször is pénzbüntetésre ítélték kisebb súlyú bűncselekmények miatt, jelenleg pedig folyamatban van ellene súlyos testi sértés vádjával egy büntetőper a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A büntetőper tárgyalásának szünetében az egyik, károsultakat tömörítő pertársaság ügyvédje újságíróknak elmondta: 600 sértettet képvisel, köztük sok kisnyugdíjast, akik hitelt vettek fel a reklámdíj befizetésére, de van a sértettek között egyház, illetve fogyatékosokat foglalkoztató vállalkozás is. Mindez a károsultak ügyvédje szerint jogilag ugyan nem értékelhető, de erkölcsileg mindenképpen. Hozzátette: az általa képviselt károsultak összesen mintegy 300 millió forintot követelnek az Il Ferrótól, illetve a vádlottaktól.

A Fővárosi Főügyészség több mint egy éve, tavaly júliusban emelt vádat az Il Ferro-ügyben. A hétfőn megkezdődött büntetőperben a tervek szerint az idén december 1-jéig tárgyal az FB, a vádlottak meghallgatása után várhatóan sor kerül egyes sértettek, valamint igazságügyi adó- és könyvszakértők tanúkénti vallomására.

A törvény szerint akár tíz évnél hosszabb börtönbüntetés is kiszabható a vádbeli cselekményekért.

vehir.hu
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. ma 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. ma 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.