Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fiatal vállalkozók hete

2011. november 14. 10:36
A rendezvény elsődleges célja, hogy országos szinten segítsen az induló fiatal vállalkozói réteg érvényesülésében. A program ma kezdődik, és november 20-ig tart. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Hazánkban a 2,3 millió 15 és 34 év közötti fiataloknak mindössze 3,7%-a vállalkozik, s ez az európai és amerikai viszonylatban is elgondolkodtatóan alacsony szám. Ennek az aránynak a javítására szolgál a fiatal vállalkozók hete, melynek célja, hogy minél nagyobb, a gyakorlatban is használható tudásra tegyenek szert a fiatalok, és eközben hasznos kapcsolatokat alakíthassanak ki az üzleti élet már meghatározó szereplőivel.

A rendezvény országos szintű, így Budapesten és számos vidéki városban, köztük Veszprémben is lesz lehetőség érdeklődni a vállalkozások indításának lehetőségeiről.

A  veszprémi programot október 19-én, szombaton tartják az Óváros étteremben (Szabadság tér 14.) 10 órai kezdettel. Az eseményen részt vesz a FIVOSZ Veszprém megyei szervezete, a városstratégiai és városmarketing bizottság, a Civil Kerekeasztal, valamint a Felsőoktatási Vállalkozásfejlesztési Központ is.

A programok részletei megtalálhatók a www.fiatalvallalkozokhete.hu oldalon.. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
 

Balassa Gergő
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. ma 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. ma 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.