Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Marad az eva 2012-ben

2011. november 14. 14:11 // Forrás: MTI
Megmarad az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva 2012-ben, az összeghatára és az adómértéke azonban emelkedni fog. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Ezt nyilatkozta a Fidesz frakcióvezetője a Fidesz-KDNP-frakció hétfői ülése után az MTI-nek. Lázár János úgy fogalmazott: a kormánypárti képviselők és Orbán Viktor miniszterelnök kompromisszumra jutottak. Az eva 2012 utáni sorsáról a frakcióvezető elmondta: addig áttekintik, hogyan alakítható ki egy új rendszer, amelynek egyik alapja az átalányadózás kiszélesítése lehetne 2013. január 1-jétől.

Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke az eva 2012-es mértékéről az MTI-nek azt mondta: az összeghatár 25 millió forintról várhatóan 30 millió forintra emelkedik majd, az adómérték pedig 35, vagy 40 százalékra nő. Álláspontja szerint összességében még így sem lesz kedvezőtlen az adónem, mert egy átalányadózást nem választó vállalkozás esetében az áfa és a 16 százalékos kulcs együttesen meghaladja a 40 százalékos mértéket.

A politikus hozzátette, 2013-tól egy olyan adózási forma lépne az eva helyébe, amely minden kis- és középvállalkozásnak (kkv) lehetővé tenne egy átalányadózási lehetőséget. Hangsúlyozta ugyanis, hogy "az eva ma nem ilyen", mert az eva feltételei leginkább azoknak a kkv-knak adnak segítséget, amelyek nem termelő, hanem kifejezetten szellemi tevékenységet folytatnak.

Orbán Viktor a frakcióülésről távozóban arra, az eva jövőjére vonatkozó újságírói kérdésre, hogy mivel győzte meg a képviselőcsoportot, azt válaszolta: "ők győztek meg engem".

A kormánypárti frakciószövetség múlt heti ülése után tartott sajtótájékoztatóján Lázár János úgy nyilatkozott: Orbán Viktor kormányfő határozott és kemény volt a tanácskozáson abban, hogy meg kell szüntetni az evát; a frakció azonban arra kérte a kabinetet, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy jövőre emeljék meg az eva kulcsát 35 százalékra, és csak 2013-tól szűnjön meg.

vehir.hu
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. ma 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. tegnap 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. ma 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.