Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
9°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
9°C

Véget ért "a vitézség, a hadkultúra és a jókedv ünnepe"

2008. augusztus 4. 9:54
Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke búcsúztatta az elmúlt 10 napot, Kocsi László alezredes pedig a Honvédség nevében köszönte meg a helyieknek, hogy befogadták őket. Ezek után Talabér Márta alelnöknő segítségével kisorsoltuk nyereményjátékunk nyerteseit.
A 19. alkalommal megrendezett Művészetek Völgye, idén Kapolcsi Bűvészeti Napok léte igazolja, hogy szükség van erre a fesztiválra - mondta Lasztovicza Jenő - Nem csak a helyiek számára, hanem a távolról érkezőknek is értéket jelent a rendezvény. Szomorú vagyok, hogy idén nem tudott a korábbiakhoz hasonló lenni, de gratulálok a szervezőknek a színvonalhoz. Az állam nem csak a helyi közösségek fejlődését segíti, ha hozzájárul ilyen események támogatásához, hanem bevételekre is szert tesz, így bízom benne, hogy jövőre megint elfoglalja méltó helyét a Völgy országos fesztiváljaink között. Fontos szerepe van a hagyományőrzés, a történelem, a kultúra területén. A 100.000 látogató mindegyike megtalálhatta a maga számára megfelelő programot, és bízom benne, hogy jó érzés tölt el mindenkit a jövőben is, ha a Völgyre gondol.


Gratulálok a közösségi munkához - mondta Kocsi László -, és köszönöm azt a gondoskodást, melyben az elmúlt időszakban részünk volt. A Honvédségnek szüksége van az ilyen találkozásokra a civil szférával, és örülünk, hogy bemutathattuk hagyományainkat, kulturális és hadtörténeti kincseinket az érdeklődőknek - fejezte ki köszönetét az alezredes, majd átadta a Magyar Honvédség pajzsát Fábry Szabolcs, polgármesternek.
Az elmúlt napokban ünnepeltek a fiatalok, idősek, látogatók és szervezők egyaránt - zárta le az eseményt a polgármester - A vitézség, a hadkultúra, a jókedv ünnepe ez, amelyen feltöltődhettünk értékekkel. Örömmel tölt el, hogy barátokra leltünk egymásban a fellépőkkel, a kapolcsi szervezőkkel, segítőinkkel és látogatóinkkal.

Talabér Márta, a megyei közgyűlés alelnöke segítségével végül kisorsoltuk az 5 kétszemélyes várbelépőt és a fődíjat: egy kétszemélyes nagyvázsonyi hétvégét teljes ellátással. A nyerteseket telefonon, e-mailben illetve postai úton értesítjük.


vehir.hu
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. ma 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. tegnap 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.