Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kevesebb munkanélküli

2011. november 15. 18:20 // Forrás: Veszprém Megyei Kormányhivatal
Veszprém megye – egy év viszonylatában – az ország azon 12 megyéje közé tartozik, ahol csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint Veszprém megyében 2011 szeptemberében az előző hónaphoz képest kissé (143 fővel) emelkedett, a múlt év ugyanezen időszakához viszonyítva azonban 2400 fővel csökkent a regisztrált álláskeresők száma. Az év 9. hónapjának végén a kilenc megyei foglalkoztatási körzet összesen 15143 fő állástalant tartott nyilván.

Veszprém megye – egy év viszonylatában – az ország azon 12 megyéje közé tartozik, ahol csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. 2010 szeptemberéhez képest – Nyugat-Dunántúl három megyéje mellett – Veszprém megyében következett be 10 %-nál nagyobb mértékű fogyás.

A megyében 2011 szeptemberében 2757 főnek keletkezett, és 2614 főnek szűnt meg a nyilvántartott álláskereső státusza. Az eltelt 30 napban a regiszterben lévő pályakezdők száma 1,4 %-kal, a munkaviszonyukat vesztett nem pályakezdőké pedig 0,9 %-kal nőtt. Az egy évvel ezelőtti adathoz képest viszont mindkét csoportban fogyás jellemző, ugyanis a nyilvántartott pályakezdő álláskeresők több mint negyedével, a munkaviszonyukat vesztett állástalanok pedig 12,4 %-kal voltak kevesebben.

Veszprém megye az ország azon három megyéje közé tartozik, ahol az eltelt egy évben 20 % feletti mértékben csökkent a nyilvántartott pályakezdő álláskeresők száma. A fogyás 25,6 %-os nagyságrendje – Vas és Zala megyét is megelőzve – megyénkben a legnagyobb.

Szeptember végén a megye gazdaságilag aktív népességének 9,4 %-a volt nyilvántartott álláskereső.

A nyilvántartott álláskeresők gazdaságilag aktív népesség %-ában mért aránya alapján Veszprém megye a főváros és a 19 megye mutatóinak növekvő számsorában – Győr-Moson-Sopron megye, Budapest, Vas, Pest, valamint Komárom-Esztergom megye után – a hatodik helyen állt.

A megyén belüli területi különbségek továbbra is jelentősek. E hónapban Balatonfüred, Veszprém, Tapolca, Balatonalmádi, és Ajka térsége rendelkezett a megyei átlagnál kisebb mutatóval. 2011. III. negyedévének végén, Sümeg a megye egyetlen olyan foglalkoztatási körzete, ahol a gazdaságilag aktív népesség az országos átlagnál is nagyobb arányban volt állás nélkül.
2011 szeptemberében 1442 db új álláshelyet jelentettek be a munkaadók, mely a 2010. szeptemberi munkalehetőségeknek mintegy 1,4-szerese.
Veszprém megyében a szeptemberi havi új álláshelyek közül 611 db támogatás nélkül, 831 pedig támogatás útján betölthető munkalehetőség volt. A nem támogatott új álláshelyek megyei száma a 2010. szeptemberinél 13,8 %-kal több, míg a támogatott álláshelyek száma a múlt év azonos időszakinak csaknem 1,8-szerese. A támogatott állások közel 4/5-e közfoglalkoztatás keretében adódott.

A Veszprém megyei kirendeltségek sikeres munkaerő-közvetítése révén a hónap során 1011 álláshelyet töltöttek be. Szeptemberben a legnagyobb munkaerő-kereslet Ajka, Veszprém és Pápa térségében mutatkozott, és a legtöbb eredményes közvetítést is ezekben a foglalkoztatási körzetekben bonyolították.
 

vehir.hu
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11 Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni közélet Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni Az a Jézus, aki az első karácsonyon megszületett, képes mindenféle lehetetlen, emberileg tehetetlennek tűnő életvihar közepette is nagy csendességet teremteni - mondta Steinbach József református püspök karácsony napján Balatonalmádiban. 2025. december 25. 20:41

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.