Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A pályaválasztás alapja a tájékozottság

2011. november 17. 7:18
Általános iskolák tanulóit, valamint szüleiket várták a Táncsics iskolában, ahol az érdeklődők pályaválasztási tanácsadó napon kaphattak felvilágosítást a továbbtanulási lehetőségekről. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Van, aki presztízsből, van, aki szülői unszolásra, de akad olyan is, aki „csak” a fizikai, kétkezi munka iránti félelméből szeretné főiskolai, egyetemi képzésben folytatni felsőfokú tanulmányait. Amíg a „diplomás munkanélküliek” száma egyre csak nő, addig számos szakmában gondok vannak az utánpótlással. Lassan el fogunk jutni arra a szintre, amikor már a villanykörte kicseréléséhez is szakemberre lesz szükség, az autó önállóan elvégzett kerékcseréjének gondolatát pedig akár el is vethetjük.

Ha valaki ezen gondolatmenet mentén érdeklődik a tanulási lehetőségekről, akkor a szakmai képzések széles tárházát találja a Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban, ahol jelenleg is több mint 800 diák folytatja tanulmányait. Az utánpótlás biztosítására – hangzatos nevén a beiskolázásra – nagy hangsúlyt fektetnek az intézményben, ennek ellenére egyes szakmák tekintetében a diákok létszáma gyakran nem éri el a kívánatosat.


Szász Zoltán

Ezt Szász Zoltántól tudtuk meg, aki csalódottan jegyzte meg, hogy szerinte a kétkezi munka nagyobb becsületet érdemelne világunkban. A villanyszerelők szakoktatója az iskola Házgyári úti tanműhelyében bosszankodva csóválta a fejét, amikor arról beszélgettünk, hogy a mai világban sokan sikeresebbnek tartják a diplomával rendelkezőket a fizikai munkát végzőknél. Reakciójában viszont az egész életét keményen végigdolgozó ember bölcsessége köszönt vissza, amikor erre csak annyit mondott, „az élet igazolta, hogy ez nem így van”.

„A pályaválasztás alapja a tájékozottság, mi viszont úgy látjuk, a diákok kevés ismerettel jönnek hozzánk”. Ezt már Eveli Péter, az iskola igazgatóhelyettese mondta, hozzátéve: „a megfelelő időben megszerzett információ kulcsfontosságú” szerepet tölt be a gyermekek életét befolyásoló döntésekben.


Eveli Péter

– A cél adott, a diákoknak a megfelelő helyre kell kerülniük, ennek érdekében pedig a Táncsics iskola pályaválasztási tanácsadó napot rendezett – fogalmazott az igazgatóhelyettes. Eveli Péter büszkén mesélt a rendezvény kezdeteiről, hiszen az esemény már évtizedes múltra tekint vissza. Mosolyogva teszi hozzá, rendhagyó módon idén az elméleti tanórákat és a tanműhely gyakorlati foglalkozásait is megnyitották az érdeklődők előtt.

Az iskola célja az volt a rendezvénnyel, hogy a jövőjüket tervező fiatalok és szüleik személyes benyomást kaphassanak az intézmény hangulatáról, életéről, megláthassák, mi vár majd rájuk, ha ide kerülnek.

„Jófej” és fiatalos tanárok, akik nagyon értenek a szakmájukhoz, és ezt minden órán be is bizonyítják. Kevés óraszámmal is tudnak nagyot alkotni – adja meg részben a választ kérdésünkre az iskola diákönkormányzatának elnöke. Az építészetet tanuló Valasek Viktor – alátámasztva az igazgatóhelyettes gondolatait – megerősített abban, hogy a pályaválasztási tanácsadó naphoz hasonló alkalmak remek lehetőséget adnak az iskola, ezáltal pedig a szakma gyakorlati szemszögből történő bemutatására.

Erre szükség is van, noha érdekes statisztika, hogy ma Magyarországon a szakközépiskola a legnépszerűbb iskolatípus, mivel az érettségi után nyitott az út egyaránt a felsőoktatás, és egyúttal a szakma felé is. Azt csak remélni lehet, hogy Eveli Péter igazgatóhelyettesnek beérik egyszer majd a vágya, hogy a „megfelelő” diákok a megfelelő helyre kerüljenek. Addig pedig bízzunk abban, hogy a diploma értéke is a helyére kerül, és többre lesz jogosítvány, mint hogy beállhassunk egy gyorséttermi lánc pultja mögé.
 

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. tegnap 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. 2026. augusztus 31. 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. tegnap 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.