Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Meg Ryan ötven éves

2011. november 18. 17:08 // Forrás: MTI
November 19-én lesz ötven éves Meg Ryan amerikai színésznő, az 1980-as és 1990-es évek romantikus amerikai vígjátékainak szőke üdvöskéje. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Margaret Mary Emily Anne Hyra középosztálybeli családban nevelkedett egészen 15 éves koráig: ekkor hagyta ott színészi álmokat kergető anyja férjét és négy gyermekét. A csinos lány New Yorkban tanult újságírónak, kereset-kiegészítésként reklámokban vállalt szerepet. Az egyik megbízás a másikat követte, így már le sem diplomázott, Meg Ryan művésznéven a színészi karriert választotta.

Néhány felejthető tévéfilm és szappanopera után huszonöt évesen a Top Gun jelentette számára az áttörést. 1987-ben a Vérbeli hajsza című akció-vígjáték forgatásán ismerkedett meg Dennis Quaid színésszel, akivel tíz évig élt együtt, s akitől fia született. A nyolcvanas évek végén, a Harry és Sally című romantikus vígjátékban tűnt fel először a pályafutását meghatározó kékszemű, fitos orrú, csinos szőkeségként.

Az Oliver Stone által rendezett Doors-filmben ő volt Jim Morrison barátnője, de ezután visszatért a romantikus komédiához. Olyan kasszasikerekben szerepelt, mint A szerelem hullámhosszán, az I.Q. - A szerelem relatív, Meglesni és megszeretni, Francia csók és A szerelem hálójában (ez utóbbi László Miklós Saroküzlet című vígjátékának adaptációja).

A kilencvenes évek közepétől többször próbált szakítani a naiva szerepkörrel. A Ha egy férfi igazán szeret című könnyfakasztó melodrámában egy alkoholista feleség és anya bőrébe bújt, drámai vénájáról tanúskodik A bátrak igazsága című Öböl-háborús dráma, s ő volt a női főszereplője a Wim Wenders rendezte Berlin fölött az ég amerikai változatának (Angyalok városa). Az új évezredbe egyszerre három filmmel lépett be, egyebek között a Diane Keaton által rendezett Női vonalakban az utolsó szerepét alakító Walter Matthau egyik lánya volt. Szinte ezzel egy időben lépett ki házasságából: a Túszharc című film forgatásán szeretett bele Russel Crowe-ba, románcuk rövidnek, ám annál viharosabbnak bizonyult.

Igazi műfaja azért a vígjáték maradt: a Kate és Leopoldban Hugh Jackmannel, a véletlen baleset révén a jelenbe csöppenő úriemberrel bonyolódott szerelmi kapcsolatba. Az elmúlt évtizedben igazán nagy szerepek nem jutottak számára, feltűnést leginkább azzal keltett, hogy pályafutása során először hosszabb meztelen jelenetet is elvállalt a Nyílt seb című erotikus thrillerben. (1992-ben nemet mondott az Elemi ösztönre, a szerepet végül Sharon Stone kapta meg. Szerepválasztásai egyébként sem voltak mindig szerencsések, visszautasította egyebek közt a Ghost, a Micsoda nő és A bárányok hallgatnak főszerepét is.) A Sarokba szorítva című, valós alapú drámában ismét csak új oldalát megmutatva kőkemény bokszmenedzsert alakított, a szerep kedvéért maga is boxórákat vett.

Ryan, bár igazán jelentős szakmai díjjal nem büszkélkedhet, fénykorában filmenként 15 millió dolláros gázsit tudott kialkudni magának, s több ízben választották be a világ ötven legszebb embere közé. Magánéletéről tudható, hogy néhány éve egy kínai kislányt fogadott örökbe, s hogy egy ideje John Mellencamp amerikai zenészhez fűzi közeli kapcsolat. Többször adta nevét jótékony megmozdulásokhoz, néhány éve úgy nyilatkozott, hogy sokkal boldogabb, mióta a hírnév kevésbé kísérti és visszavonultabb életet élhet.

vehir.hu
további cikkek
Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. tegnap 14:35 Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. 2026. augusztus 31. 18:48 Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! közélet Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj páros belépőt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet a páros belépők egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. tegnap 15:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.